55783

Jelen kiállítás folytatása a Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában 2013-ban rendezett „Kapcsolat” és a 2014-ben rendezett „ Duna” című kiállításoknak.
A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria (KMG) legújabb, Magyarország kitűnő művészeit felvonultató kiállítása augusztus 21-én nyílt meg a Vermes-villában.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) tagjainak Csallóköz központjában sorrendben harmadik tárlata 54 kortárs magyar képzőművész alkotásait mutatja be. A kiállítás kurátora, Baky Péter festőművész, a MAOE Képzőművészeti Tagozatának elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy egy olyan kiállítás-sorozat létrehozásában munkálkodnak, amely a felvidéki magyar képzőművészettel egyetemben, az összmagyarságnak eredendően fontos témákat dolgoz fel. Évről évre fejlődnek, hogy mind szellemiségét, mind tehetségét tekintve jelentős csoportjává váljanak a mindenkori kortárs magyar képzőművészetnek. A kiállítás-sorozat egyértelmű jelzés arra, hogy „egy szellemi, lelki közösséghez tartozók vagyunk s bár gyökereink esetleg máshol erednek, de egy fa, egy igen terebélyes fa életét tápláljuk” – hangzott el az ünnepélyes megnyitón.

A felkért művészek, ahogy az előző években is, a kiírásra került téma jegyében – jelen esetben a szülőföld – készíthették el alkotásaikat. Ahogy Baky Péter fogalmazott, a témával „fantasztikus terhet róttak a meghívott kollégák vállára”. Olyan képzőművészeket hívtak meg, akik hasonlóképpen gondolkodnak a kortárs képzőművészet egészéről, ezáltal sajátos keresztmetszetet adva a kortárs magyar művészetről, annak ellenére, hogy stilárisan, valamint az alkotói folyamatokat tekintve is eltérnek egymástól. A szülőföld, mint téma, rendkívüli jelentőségű, sokoldalúan megközelíthető és feldolgozható, ugyanakkor – ahogy a MAOE elnöke fogalmazott – „remek lehetőség kiváló alkotások születésére”.

A szülőföldet a művészek belső énjük szűrőjén keresztül mutatják be. Mindannyian másként szólnak egy adott pillanatban ugyanarról a témáról, különböző módon érzékeltetve a nézővel. A Vermes-villa termeiben a Szülőföld visszaköszön szimbólumokkal, jelzésekkel. Van olyan képzőművészeti alkotás, amelyik nem nélkülözi a politikai felhangot sem, míg a másik történelmi visszatekintéssel jeleníti meg azt. De fellelhető éppúgy az absztrakt művészet, mint az autentikus népművészet, melynek részletei megnyilvánulnak egyes alkotásokban. Van, aki tájrészletekkel idézi fel a szülőföldet, de akad olyan művész is, aki a tőle megszokott módtól eltérően interpretálja a szülőföld fogalmát. Egy a cél: az alkotások gyönyörködtessenek!

Iván Péter, a KMG vezetője a Felvidék.ma elmondta, régi és szoros kapcsolat fűzi a dunaszerdahelyi galériát a Magyar Alkotó Művészek Országos Egyesületéhez, hiszen 18 évvel ezelőtt a városi önkormányzattal együttesen alapították Csallóköz szívében a kortárs képzőművészeteknek helyet és teret adó modern galériát. „Gyakorlatilag Magyarországon a MAOE a legnagyobb, művészeket csoportosító egyesület, ezért a kiállítás sikerére már ez önmagában garancia. Személyes véleményem, hogy az idei kiállítás kimagaslóan jól sikerült” – jegyezte meg Iván Péter.

Rendkívül nagyszabású kiállításról van szó, az előkészületek több hónapot vettek igénybe. Tavaly novemberben, amikor az előző Duna c. kiállítás véget ért, már megjelent a kiírás az idei tárlatra.

“Mivel egy nagyon színvonalas anyag kerül itt bemutatásra, amely rendkívül népszerű, ezért más galériák is befogadják. Legközelebb ezzel az anyaggal Szentendrén, a MANK Galériában találkozhat a közönség. Az 54 kiállító művész egy-két, de akár három művével is képviseli magát, így az egész galériát sikerült megtölteni: a három földszinti termet, az emeletit termet és a kis kilátónkra is kerültek művek. Nem szeretnék kiemelni alkotókat, műveket, mert a kiállításra került művek mind nagyszerűek. A MAOE itt kiállító tagjai között megtalálható Érdemes Művész, Kossuth- és Munkácsy-díjas művészek, de kezdő alkotó is – ennek köszönhetően nagyon széles képet kaphatunk. A kiállítás szeptember első két hetében is látogatható, még szombatonként is. Bízom benne, hogy az iskolakezdésnél gondolnak ránk a tanárok és látogatást tesznek az intézményben, hiszen erre a tárlatra érdemes elhozni a diákokat. A legjobb alkalom arra, hogy napjaink művészetét testközelben láthassák, tapasztalhassák hiszen egy friss, átfogó képet kapnak a mai magyar kortárs képzőművészről” – fogalmazott Iván Péter.

A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában kiállított Szülőföld c. tárlat 2015. szeptember 11-ig díjmentesen látogatható.

SzE, Felvidék.ma