55985

A menekültügy került előtérbe az Európai Parlamentben (EP) is. Csáky Pál szerint csendes forradalom zajlott Brüsszelben. A jövő heti strasbourgi plenáris ülés napirendjét módosítva, nagy többségben egyedül a menekültkérdéssel kívánnak foglalkozni a képviselők. A történések hazai vonatkozása: a hétvégén megérkezhetnek bősre az első menedékkérők.

Csáky Pál (MKP) európai parlamenti képviselő a Felvidék.ma-nak nyilatkozva elmondta, hogy Brüsszelben a héten kezdődött meg a munka a nyári szabadságolást követően. „Érdekes volt látni, hogy kedden és szerdán lényegében egy csendes forradalom zajlott le az előkészítő folyamatok során. A jövő heti plenáris ülés programját készítettük elő, s politikai hovatartozásuktól függetlenül a képviselők mind azt mondták, tegyük félre az előre elkészített programot, egyedül egy fontos téma van most, amiről a jövő héten nagyon komolyan és keményen kell beszélni, ez a menekültkérdés és a bevándorlás témája.”

Szerdán Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét várják az EP-be, aki ismerteti a képviselőkkel a bizottság elképzeléseit menekültügyben. Ennek egyik pillére a tagállamok közötti tehermegosztás, a kvótarendszer érvényesítése. Kiszivárgott információk szerint Juncker azzal a javaslattal áll elő, hogy 160 ezer menekült elosztásáról döntsenek majd, amely már magába foglalja a még júniusban emlegetett 40 ezer főt is. Az európai politikusok azonban továbbra is elutasítják a kvótákat, ahogyan ez a prágai V–4-es találkozón is történt.

Csáky szerint a kvótarendszer azért nem jó, mert nem oldja meg a kialakult helyzetet. „Az a folyamat amelynek most tanúi vagyunk, messze nem olyan, hogyha most lerendezünk egymás között néhány tízezer menekültet, akkor megoldódna a probléma. Sokkal átfogóbb megoldásra van szükség, beleértve azt is, hogy meg kellene már kezdeni a tárgyalásokat az érintett afrikai és kis-ázsiai országokkal” – véli a politikus.

Az uniós külügyminiszterek tegnapi luxembourgi informális tanácskozásán sem tört meg a jég a kvóták ügyében. Abban nincs vita, hogy a menekültkérdés az egyik legsúlyosabb probléma, amellyel Európának valaha szembe kellett néznie, és közös megoldásra van szükség. A miniszterek kivétel nélkül nehéz helyzetben lévő országnak nevezték Magyarországot, hangsúlyozva, hogy ezt el is kell ismerni. Abban sincs nézeteltérés, hogy a megoldásba be kell vonni a kiindulási és tranzit országokat, hatékonyabbá kell tenni az unión kívüli országokkal kötött, úgynevezett visszafogadási megállapodásokat, és különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között.

Robert Fico szombaton a közszolgálati rádióban úgy fogalmazott, Szlovákia minderről hajlandó tárgyalni az uniós szervekkel, kivéve a kvótákat. „Álláspontunkat nem változtatjuk, ideiglenesen 500 menedékkérőt fogadunk be Ausztriából, tartósan 200 szíriai keresztényt” – közölte a kormányfő. Lapértesülések szerint az első menedékkérők ma (szombaton) érkeznek meg Traiskirchenből Bősre, de ezt a hivatalos szervek nem erősítették meg. “Szlovákia az Ausztriával aláírt memorandum alapján kész fogadni ezeket a menedékkérőket. A mi részünkről ehhez minden feltételt teljesítettünk – közölte Michaela Paulenová belügyi szóvivő, aki szerint az érkezés időpontja az osztrák félen múlik, ezidáig a részükről kialakult adminisztratív problémák késleltették az érkezésüket. Felhívta a figyelmet, hogy a belügy készül arra a helyzetre is, ha Szlovákiának 3 ezer menekültet kellene befogadnia. Újraéleszthetik a nagyszarvai és adamovi tábort is.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55959,55922,55888,55885,55870,55881″}