56223

Megkezdődött a Selye János Egyetem Hallgató Önkormányzata által szervezett gólyatábor, mely Gilice névre hallgat.

A 2015-ös Gilice több ízben is más mint az eddigi, hiszen a szinte teljesen megújult szervezői gárda mellett az eddigi résztvevők számában is túllépte az eddigi legnagyobb, 2012-es létszámát is.

Fergeteges hangulattal indult a 2015-ös tábor, mely a egyben a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzat (SJE HÖK) eddigi legnagyobb gólyatáborának bizonyul.

A gólyák első napja a beköltözéssel, a táborral, de főleg az egymással való ismerkedésről szólt. A gólyacsapatok kitalálták neveiket, valamint megírták az indulóikat.
A napok további részében a csapatok versenyjátékok formájában a csapatok közti ismerkedést is elkezdik.

Csicsay Imre, Felvidék.ma
LátképEgy kis torna{iarelatednews articleid=”56045,55981,55878,55399,55223,54712,54345,54282,54222″}