56365

Ha Európa nem védi meg következetesen a schengeni határokat, egy újabb hatalmas menekülthullám jön, s Európának esélye sem lesz megbirkóznia vele. Jelentette ki a parlamenti Kérdések órájában Robert Fico kormányfő, aki továbbra is elutasítja a kötelező menekültkvótákat. A kormányfő ezúttal is emlékeztetett a már korábban jelzett Európai Unió ellen benyújtandó panaszára a kötelező kvóták elfogadása kapcsán, továbbá azt sürgette, hogy az unió váljon a globális válságok megoldásának meghatározó szereplőjévé.

„Az Európai Uniónak több mint 500 millió lakosa van, s úgy tűnik, mégsem vagyunk meghatározó szereplők. És nehezen is válhatnánk azokká, ha képtelenek vagyunk megvédeni a külső határainkat” – jelentette ki Fico, aki azt a kérdést is feltette, hogyan lehetséges, hogy az unió képtelen meghatározó szereplővé válni Szíriában, kötni az ebet a karóhoz és kijelenteni, már pedig biztonsági zónák létesülnek ott. Fico szerint az Európai Uniónak vissza kell ülnie a tárgyalóasztalhoz, és a döntő tárgyalások részesévé kell válnia.

A menekülthullámmal kapcsolatban rámutatott az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak a kijelentéseire is. „Megállapította, hogy a táborokban lévő emberek tudják, hogy könnyen bejuthatnak Európába, s hogyitt semmiféle határvédelem nem létezik. Tudják, hogy anélkül Európába juthatnak, hogy bárki is ellenőrizné őket. Ezenkívül még az is meggyőződésük, hogy itt mindnyájukat örömmel fogadjuk” – fogalmazott Fico.

A kormányfő örül annak, hogy Brüsszelben több kormányfő „irreleváns megoldásnak” tartotta a kötelező kvótákat. Véleménye szerint Szlovákiának joga van kijelenteni, hogy nem ért egyet azokkal, és joga van a védekezésre is. „Minden rendelkezésünkre álló lehetőséget ki kell használnunk. Ha az európai törvénykezés lehetővé teszi, hogy panasszal éljünk azokkal a döntésekkel szemben, amelyekkel nem értünk egyet, akkor ezt senki sem róhatja fel nekünk. Jogunk van erre, mivel így van ez meghatározva az Európai Unió szabályaiban” – jelentette ki Fico.

A kormányfő azt támogatja, hogy kultivált módon, a szolidaritás fontosságát hangsúlyozva azokkal szemben, akiknek erre szükségük van, továbbra is Szlovákia érdekeit kell védelmeznünk. „Erre van felhatalmazásunk a szlovák parlamenttől. Ezekkel az eszközökkel, úgy vélem, semmit sem ronthatunk el, csak kiállunk a mellett, amit mondtunk” – fűzte hozzá Fico.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56328,56310″}