55968

Péntek délután több száz migráns gyalog elindult a budapesti Keleti pályaudvartól északnyugat felé, így gyakorlatilag közvetlenül a magyar-szlovák határ közelébe kerülnek, elmondásuk szerint viszont Németország az úticéljuk, a menet eleje délután három órakor elérte a főváros határát –  – jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója. A rendőrség délután négy óra után azt közölte: az úton már mintegy ezren haladnak.

A csoport a fővárosból az M1-M7 autópálya közös kivezető szakaszán halad, a járművek a belső sávban közlekedhetnek. Az úton lévő csoporthoz időközben többen csatlakoztak, létszámuk körülbelül 1000 fő. Köztük sok az újságíró és a civil is. A közlekedési rend fenntartása érdekében a rendőrség a menet útvonalán szakaszos zárást hajt végre.

Útközben többen is vizet és gyümölcsöt adtak a menetelőknek, akik elfogadták a segítséget.
A migránsok nem sokkal péntek 13 óra előtt indultak el a Keleti pályaudvartól, onnan a Rákóczi úton haladtak, hol a járdán, hol az úttesten. A gyerekek apjuk nyakában, sokaknál Angela Merkelt ábrázoló kép van, azokat emelik a magasba. A legtöbbjüknél csupán egy palack víz van, azzal indultak el Németország felé. Egy mikrobuszból tíz rendőr szállt ki a Blaha Lujza tér közelében, és megpróbálta feltartóztatni a tömeget, azonban ez nem sikerült. Az MTI tudósítója azt látta, hogy az egyik lakóházból valaki megdobta az egyik migránst.
A menet az Erzsébet hídon vonult át Budára, és továbbindult a Hegyalja úton. Valamivel délután két óra után értek a BAH-csomóponthoz, és a felüljárón haladtak tovább. Az út városból kifelé vezető oldalát elfoglalták, de a rendőrség később szabaddá tett egy sávot a forgalom számára. A migránsok a hídon a járdán mentek, a rendőrök továbbra is kísérik a határozott tempóban, de nyugodtan haladó tömeget. A vonulók előbb a Hegyalja úton, majd kevéssel fél három előtt a Budaörsi úti Petőfi-laktanyánál megálltak, hogy bevárják a lemaradókat.
Egy fiatalember, aki szírnek vallotta magát, az MTI tudósítójának megerősítette, hogy a határra indultak, céljuk pedig egyértelműen Németország. Megjegyezte, hogy a magyarok nagyon kedvesek, de nem akarnak Magyarországon maradni.
Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség péntek kora délutáni sajtótájékoztatóján mindössze annyit közölt: a rendőrség észlelte a történteket és megteszi a szükséges lépéseket.
A rendőrség nem sokkal később azt közölte: a mintegy 500 fős csoport 13 óra körül vált ki a Keleti pályaudvarnál tartózkodó bevándorlók közül, haladási irányukat nem jelölték meg. Felvették a kapcsolatot a menet elején haladókkal, akik először azt közölték, hogy úticéljuk a budapesti német nagykövetség. Rövid idő elteltével a csoport élén haladók közölték a biztosításra kijelölt rendbiztossal, hogy céljuk gyalogosan eljutni Ausztriába.

MTI/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55498,55298,54905″}