56118

Két újító jellegű évfolyam után a 34. alkalommal megrendezett Honti Kulturális Napok Ipolyságon visszatért a régi hagyományokhoz. A szeptember 10. és 13. között megrendezett eseménysorozat a helyi és a régió népi- és polgári hagyományait elevenítette fel. Visszaidézték a régi korok hangulatát, megszervezték az első borudvart a helyi és környékbeli borászok bemutatkozásával.

Csütörtökön, szeptember 10-én kegyeleti megemlékezéssel vette kezdetét a programsorozat. Az első és a második világháború ipolysági áldozatai, a meghurcoltak és az 1945 után kitelepítettek emlékművénél a város vezetése, valamint a helyi civil szervezetek és intézmények helyezték el a tisztelet koszorúit. A Menora Saag Centrum Artis emeletén Révész cukrászda címmel a két világháború közti Ipolyság szellemiségét elevenítették fel. Mint Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetője a kiállítás megnyitóján megjegyezte, a neves cukrászda relikviáin illetve a korabeli fényképek segítségével idézték fel az adott kort.

A kiállítás megnyitását követően kerekasztal-beszélgetés következett. A kiállítóhelyként működő volt zsinagóga alsó szintjén teltház előtt öt tősgyökeres ipolysági mesélt a két világháború közti, és a közvetlenül a háború utáni időszak eseményeiről. A csütörtöki program klasszikus cukrászdai sütemények kóstolójával ért véget. A süteményeket a századelői receptek alapján a helyi nyugdíjasok klubjának tagjai készítették el.

Szeptember 11-én a Menora Saag Ceentrum Artis kiállítóhelyiségében testvérvárosi művészek kiállításának megnyitójával folytatódott a kulturális programsorozat. Mint Klement Zoltán veresegyházi festőművész, az Udvarház Galéria művészeti rendezője a Felvidék.ma-nak elmondta: „ kihívás volt a kiállítás összehangolása, mivel három város négy-négy művészéneke alkotásai jelennek meg a falakon.” Az ünnepélyes megnyitón több közéleti személyiség is megjelent. Többek között tiszteletét tette Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Dr. Harmati Zsolt, Magyarország pozsonyi nagykövetségének első tanácsosa, Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere, valamint Fördős Attila, Vác első embere.

A Honti Kulturális Napok Fő téren rendezett ünnepélyes megnyitóján Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere kifejtette: „ez a hétvége a mienk, a találkozások és a szórakozás napjai. Elődeink ekkor pihenték ki az aratás fáradalmait, örültek a szüretnek. Erre a pár napra összejönnek a barátok, félretesszük a gondjainkat, mivel ez a lazítás ideje.” Berényi József köszöntőjében kitért a hagyományok tiszteletére. Fontosak az ilyen alkalmak, melyek lehetőséget kínálnak a találkozásra, beszélgetésre, a közös ügyek megvitatására. „Szívesen jöttünk el, hiszen szeretünk önökkel együtt lenni. Ez a találkozás remek alkalom arra, hogy megismerjük egymás kulturális életét. Kívánom, hogy az Ipoly-völgye fővárosa, Ipolyság tovább boldoguljon, erősödjön, lakossága egészséges és boldog emberekből álljon” – fogalmazta üzenetként Pásztor Béla, Veresegyház örökös polgármestere.

Az ünnepélyes megnyitót követően a Fő téren felállított nagyszínpad a értéket közvetítő szórakozás színtere lett. Folklór műsor részeként fellépett az ipolysági Sendergő és Kalinka együttes, illetve a korponai Hont folklórcsoport. Majd Veresegyház és Vác testvérvárosok művészei és művészeti formációi köszöntötték Ipolyságot. A péntek este a No Name koncertjével és utcabállal ért végett.

Szeptember 12-én, szombaton a hagyományt követve a néphagyományé volt a főszerep. Délelőtt az Ezek vagyunk! – nemzetközi folklórfesztivál résztvevői léptek fel. A műsorban magyarországi, csehországi, lengyelországi, szlovákiai és törökországi hagyományápoló néptánccsoportok mutatkoztak be. Ezt követően a helyi és környékbeli formációk következtek. Fellépett többek között a Százdi Citeraegyüttes, a Vretienko, Sendergő, Napsugár, Búzavirág (Palást), a Lukanényei Citeraegyüttes és a Szőllősy Gipsy Band. A városháza udvaron gyereksarok várta a gyerkőcöket, gyermekelőadások mellett ügyességi játékokat próbálhattak ki a nap folyamán. Szombaton este a helyi rockzenakarok mellett a Rómeó Vérzik szórakoztatta a közönséget. Vasárnap ünnepi szentmisével és labdarúgó-mérkőzéssel ért véget a XXXIV. Honti Kulturális Napok.

Borudvar és a honti konyha specialitásai
Ugyan az idei kulturális napok visszatértek a hagyományokhoz, újításként első alkalommal szerveztek borudvart helyi és környékbeli borászok bemutatkozásával. Ugyanakkor nem feledkeztek meg a gasztronómiáról sem. Az ipolysági éttermek és vendéglők a honti konyha specialitásait kínálták az érdeklődőknek. Megkóstolhatták a honti savanyú káposztalevest, a sült kacsacombot laskával, házi réteseket, Gundel-palacsintát, juhtúrós galuskát.

Nemcsok István és Soder Péter kezdeményezésére első alkalommal szervezték meg a MyHont Café kávézó udvarán a borudvart, ahol nyolc borpince mutatkozott be. Az udvaron kialakított standokon Osoli-Forgács (Ipolyság), Brestovsky-Soder (Ipolyság), István Pince (Ipolyság), Antus Zoltán, Farkas Zoltán (Ipolynék), Korcsok László- Korvinum (Rakonca), Wine 66 –Holos (Gyerk) és Víno Lauko (Gyűgy) nedűit kóstolhatta a borkedvelő közönség. Mint a szervezők elmondták, a feltörekvő kezdő borászok mellett sikerrel szólították meg a környék neves borászait is.

„Célunk a borkultúra meghonosítása Ipolyságon. Örömmel tapasztaljuk, hogy a helyiek a bolti borok mellett kíváncsiak a helyi pincék borterméseire, vevők az itt készült borokra” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Soder Péter. Mint Nemcsok István felvázolta, az Ipoly mente közkedvelt szőlőfajtáihoz tartozik a zöld veltelíni, chardonnay, sauvignon blanc, Irsai Olivér, kékfrankos, kékburgundi, szentlőrinci. Mindezekből készült borok kerültek terítékre a borudvaron.

A két napos borrendezvény remek hangulatáról a virtuóz cimbalmossal felálló cigányzenekar gondoskodott. A finom nedűk mellett Gundel-palacsinta és juhtúrós galuska is várta az érdeklődőket.

További képek a négy napos rendezvényről megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”48592,35614″}