56200

Szeptember eleje óta látványos munka folyik a százdi római katolikus templomban. Srna Zoltán polgármestertől kértünk információt.

„A látványos munkálatok a sekrestye tetőszerkezetének javítását jelentik, ami gyakorlatilag elporladt az évszázadok során. Teljesen új szerkezet készül a műemlékvédelem kérésére, korabeli technikával: csapolással, véséssel , de már fenyőből , mert ma már nem szokványos a csertölgy gerendázat” – mesélte Srna Zoltán.

A polgármester elmondta, a hét elején a bádogosok befejezik a csatornákat, s volt szó a támpillérek újra fedéséről is. Mivel a gyártó megszűnt, és pénz sem lenne újra, az a hódfarkú cserép kerül vissza a tetőre, amelyik nagyon rossz minőségű, ráadásul méretében kiegészíthetetlen.

„Épp ma csatlakozott a munkálatokhoz a két műemlékes szakértő, Martin Bóna és Matejka mérnök urak. Egy kisebb bontási munkával a 10-20 cemtiméternyi cement réteg alól két helyen is kiszabadították az eredeti lábazatot, és megmutatták , hogy a cement alatt hogyan porladt el a tégla, amit javításra használtak. Szerencsére azonban épen maradt az eredeti faragott kő lábazat. A 13. századi hajó és a 14-15. századi sekrestye anyaga, lábazata azonos. Úgy tűnik, a régiek törekedtek az egységességre, még akkor is, ha néha görbére sikeredett a fal. Látni lehet ugyanakkor a legújabb kori elhibázott beavatkozás eredményét. A cement gyakorlatilag szigetelőként hat, s szinte nyomja a nedvességet befelé. Belül pedig a vakolat omlik le. Tehát éppen a huszonnegyedik órában vagyunk” – magyarázta Srna Zoltán.

A templom falainak bontása tovább folyik, ugyanis a lábazatot, vakolatot el kell távolítani. A polgármester elárulta, a munkálatok további lépeseivel kapcsolatban komoly vita alakult ki a szakértők között, a vakolat alól ugyanis külső festés nélküli, szép sarokköves, ún. tipikus honti gótikus templom bújik elő.

„A látvány így – a félig levert, félig lehullott vakolattal – még nem szép. Komoly döntés előtt áll a gyülekezet, de a műemlékvédelem is. Talán még vissza lehet állítani a templom középkori arculatát, vagy rendbe lehet hozni a 20. század eleji romantizáló képet. Döntenie kell a műemlékvédelemnek, hogy a beltér se károsodjon tovább, és hogy a szükséges faljavítások is elkészüljenek. A jó Isten már segített. Egy pályázatunk 8.000 eurós támogatást nyert. Biztos vagyok benne, hogy a százdiak is megbirkóznak az önnrésszel. Tavaly a tetőt, tornyot javítottuk gyakorlatilag önerőből, de véges az emberek teherbíró ereje is. Mégis bíztatni szeretnék mindenkit, mert legalább már nem ázik be a templom, és nincs életveszélyes állapot. Ha úgy akarjuk, hát fogadjuk el, hogy az Isten házának ajtaja is kerül annyiba mint a mi házunké” – jegyezte meg a polgármester, hozzátéve azt is, mivel a templom javítása jelentős anyagi terhet ró a községre és a gyülekezetre, örömmel vesznek minden támogatást. A pénzadományokat az SK98 0200 0000 0035 0160 1959 számlaszámra várják.

szzs, Felvidék.ma