56455

A tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár munkatársai szeptember 28-án kisebb könyvcsomaggal érkeztek a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének ipolysági őszi szakmai napjára. A megyei könyvtár rendszeresen támogatja a felvidéki magyar könyvtárakat.

„A könyvadományok gyűjtését már több éve hirdetjük meg az olvasóink körében. A beérkezett könyveket a felvidéki, valamint erdélyi könyvtáraknak osztjuk ki” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Gyüszi László, a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese.

Hozzátette, folyamatosan érkeznek könyvadományok a könyvtárba, melyek átválogatást követően kerülnek a külhoni intézményekbe. A legtöbb adomány Tata, Tatabánya és Komárom környékéről érkezik a megyei könyvtárba.
Megjegyezte, általában szépirodalmi könyvek érkeznek, emellett szakirodalmi kötetek is megjelenek. Ugyanakkor a gyermekkönyvek mennyisége a legkevesebb. Ezzel kapcsolatban kifejtette: „fontosnak tartjuk, hogy a külhoni magyarok magyar könyvet olvassanak a könyvtárban, illetve otthonukban.”

Gyüszi László elmondta, kitűnő a kapcsolatuk a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületével (SZMKE).Gyüszi László igazgató helyettesSzámtalan alkalommal szállítottak könyvcsomagot az érsekújvári Anton Bernolák Városi és Regionális Könyvtárba. Kecskés Ildikó, a SZMKE alelnöke megjegyezte, a beérkezett könyvcsomagokat igyekeznek a lehető legtágabb térségben szétosztani. Tatabányáról leginkább a Nyitra megyei könyvtárakba juttatnak adományokat. „Az utóbbi években számtalan könyvadományt juttatunk el a Felvidékre. Az elmúlt hetekben alapítványi támogatással vásároltunk új könyveket, ezek is hamarosan szétosztásra kerülnek” – hangsúlyozta az intézmény helyettes vezetője. Hozzáfűzte: a felvidéki könyvtárak révén oktatási intézményekhez is eljutnak az adományaik.

Az Ipolyságon rendezett szakmai napra négy doboznyi könyvvel érkezett a tatabányai intézmény delegációja. Ebből az Ipoly menti, a lévai, valamint a losonci intézmények részesültek.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”56441,46070,40035″}