Pár évvel ezelőtt jelent meg ez a kis könyvecske, mely a méltán híres palásti népviseletet mutatja be. Mint az előszóban olvasható: „A Paláston marad és onnan elszármazott déd- és nagyszüleink, rokonaink elmékére. A jó palócoknak, a palástiaknak ajánljuk.”
Az alig több, mint ötvenoldalas kiadvány hét fejezetben veszi sorra a palásti női viselet sokszínűségét, a férfi öltözéket és külön tárgyalja az esküvői viseletet. Ugyanakkor kitér a baba és gyermek öltözékére, a mindennapokban használt kiegészítőkre, valamint a szlovákok öltözködésére is.
A bevezetőben Csáky Károly népművelő, néprajzos, portálunk rendszeres publicistája a néphagyomány ápolásának fontosságáról, és a kötet összeállításáról szólt. Mint a bevezetőben olvasható: a legrégebbi fotográfiák és az adatközlők emlékezete a 19. század végi és a 20. századi öltözködési szokásokat mutatják, illetve ismertetik, egészen a városias divat meghonosodásáig.
A kiadvány régi fotók mellett a még élő idősebbek visszaemlékezései alapján mutatja be a palásti népviseletet. A női öltözék gyorsabban változott, s több emléket is őriz. Nagyrészt emiatt a kiadvány nagyobb hányada foglalkozik a női viselet ismertetésével. Az ismertetést a hajviselettel kezdi. Kitér a nagylányok, az újmenyecske, a gyermeket szült fiatalasszony szokásos hajviseletére. Ismerteti a különféle fejrevalók színes választékát a hétköznapi viselettől az ünnepi fejkötőkig (főkötő, előrekötő kendő, háromcsücskű selyemkendő, cirkászkendő).
A fejkendők mellett az alsóruhaként használt pentőt (pendelyt) és sípujjú inget, valamint az alsószoknyát mutatja be. Természetesen az ingek felett viselt lajbi is helyet kapott a kiadványban. A hétköznapi dísztelen változat mellett az ünnepi színes változat is bekerült. A kötet bemutatja továbbá a lipityinkét, a vizitkét, a vállkendőt, illetve a szoknyaviselés szokásait. A bemutatandó kötet kitér a téli viselet ábrázolására is.
A második fejezet a férfidivattal foglalkozik. Mint olvasható, az 1880-as években, de még a 20. század elején is a bőgatya viselése volt általános a férfiaknál. Természetesen itt is megjelenik a hétköznapi dísztelen és az ünnepi díszes változat. A fehérnemű, az ing, a lajbi, a lábbeli ismertetése szintén szerepel a könyvben.
A harmadik fejezet az esküvői viseletet írja le. A mennyasszony öltözékére a 19. században még jellemző volt a fekete szín. A menyasszonyok gyöngyökkel tarkított viaszvirág-pártát viseltek, nyakukon többsoros gyöngy, dudlos ujjú ing, dúsan díszített kislajbi, rakott kötény, sötét szoknya lakselyem köténnyel – olvasható a fejezet bevezetőjében. A környéken csupán a harmincas években terjedt el a fehér menyasszonyi ruha. A vőlegény öltözéke az éppen divatos férfiruha volt.
Külön alfejezet foglalkozik a hátikassal (hátikosár), mint a teherviselés egyik módjával. Röviden bemutatja a kisbaba szokásos öltözékét, megemlítve a sapkák színes változatait. A gyermeköltözködésnél olvasható, hogy gyakorta házilag készített örökölt ruhákban jártak. A 15 év körüli gyerekek pedig már a felnőttekhez hasonló öltözéket viseltek a faluban. Amint az adatközlők megemlítették, az 1880 után Palástra betelepült szlovákok öltözéke csupán kis mértékben tért el a magyar népviselettől.
Zárásként álljon itt egy idézet a könyvből: „A tudomány és a hagyománynépszerűsítés, az emlékek feltárása mindig felelősségteljes munka. Csak tisztelettel és alázattal lehet emlékezni és emlékeztetni.”
Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvétele
