56105

Örökös problémát jelent a végzősök számára, hogy nehezen tudnak elhelyezkedni. Ennek leginkább az az oka, hogy számos olyan képzés folyik nagy számban, amire nincs megfelelő igény, míg az egyszerűbb, kevésbé divatos szakmák abszolvensei után kapkodnak. Nem ritka eset, sőt a tendencia egyre inkább afelé halad, hogy egy jó szakember, egy ács, kőműves, villanyszerelő sokszorosát is megkeresheti annak, amit egy tanár vagy egy adminisztratív dolgozó keres. Ebből kifolyólag sok végzős küszködik azzal, hogy tanulmányai befejeztével nem talál megfelelő munkát magának, ezért átképezi magát.

A Profesia.sk állásközvetítő portál nemrégiben egy elemzést tett közzé, melyből az derül ki, hogy a leggyakrabban kínált munkalehetőségek közt a gépkezelő, szoftvermérnök és a kereskedelmi képviselő szerepel, de viszonylag gyakori az adminisztratív munkaerő utáni kereslet is.

Ugyan egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az iskolák az informatikai képzésre, mégis kevés ilyen kvalifikált szakember kerül ki a terepre. Egyre inkább a műszaki beállítottságú emberekből alakul ki hiány, a végzősök közt viszont kevés, aki ilyen irányú munkavégzést el tudnának látni.

Egyre gyakoribb a műszaki, illetve a gyártás és a számítógépes technológiák területére vonatkozó álláshirdetés. Ezzel szemben a legtöbb mostani munkakezdő adminisztratív munkalehetőséget, asszisztensi, recepciós, titkári vagy office manageri állásokat keres.

Meglepő adat, hogy a végzősöknek kínált új állásajánlatok az előző évhez képest 51 százalékkal nőttek. Augusztus folyamán hozzávetőleg 4 500 álláskínálat szerepelt az oldalon, amik nem igényeltek szakmai tapasztalatot, így fiatal új munkavállalókat is alkalmaznának.

Ezzel szemben a Grafton személyzeti ügynökség nem regisztrált jelentős mértékű álláskínálat-növekedést. “A korábbiakkal ellentétben a nyár manapság már nem számít ú.n. uborkaszezonnak. A cégek az egész évben keresnek megfelelő alkalmazottakat. A munkaajánlatok száma nem időszaktól függ, sokkal inkább céges projektek számának a növekedésétől, a pozícióváltásoktól, egyéb különféle folyamatoktól” – mondta el Petra Kubicskóová a Grafton Recruitment szakembere.

A Profesia arra hívja fel a jövendőbeli diákok figyelmét, hogy jól gondolják meg a szakmaválasztást, mert nagy arányú a felnőttkorú átképzések száma, ami azt jelenti, hogy sokan a tanult szakmájukban nem tudnak érvényesülni.

„Hosszútávú szempontból a műszaki irányzatok tűnnek vonzóbbnak, ezek az állások állandóak és jól fizetettek. A műszaki szakmák területén a munkapiaci érvényesülés sokkal magasabb, mint más irányzatok esetében” – mutatott rá Ivana Molnárová, a Profesia társaság ügyvezető igazgatója.

aktuality.sk nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52017,49372,48868,55481,54134,53879,53475″}