56327

Tizenhat egyesület közül a nyolcadik helyen végzett a komáromi Spartak csapata a kiskunhalasi 15. Testérvárosok Nemzetközi Ökölvívótornán. 

„Úgy véljük, jól sikerült a jubileumi torna és a régiós pofonparti is. Sok nevező volt, végül is 30 pár lépett szorítóba, akik közül hatan bemutató mérkőzést vívtak” – értékelt a torna után Mester Sándor szervező.

A komáromi Spartak mellet a régió egyesületei (Szegedi BC, Bajai FÖSE, Kiskunfélegyháza, Tápiómenti Ökölvívó SE, Kecskeméti SC, Hódmezővásárhely, Békési TE) vettek részt a tornán, a szorítók közé léptek ugyanakkor a vajdasági Spartac Szabadka, és természetesen a házigazda Halasi Box Club ökölvívói is.

„Nem csak a ringben, hanem azon kívül is akadtak érdekes események: már az rangot adott a tornának, hogy Nacsa József, a MÖSZ Bíróbizottságának elnöke vezette a zsűrit. A verseny kezdetén megérkezett Dr. Kovács László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és a szorító mellett feltűnt – ezúttal edzőként – Mizsei György olimpiai bronzérmes ökölvívónk is. A bírók között pedig Hidvégi György, korábbi IBF világbajnokot és Szűcs Veronikát is köszönthettük. Utóbbi már vezetett olimpiai döntőt is. Megható volt az is, hogy Gúla László (volt EB bronzérmes ökölvívónk) csak azért utazott le Pestről, hogy – régi barátként – üdvözölhesse a kiskunhalasi Óbendorf Józsefet, akivel – bár aktív pályafutásuk alatt többször edzőtáboroztak együtt – több mint harminc éve nem találkozott. Gúla hozott magával egy ’60-as évek elején készült kinagyított képet is, melyen az akkori magyar ifiválogatott tagjai – köztük Óbendorf – láthatóak, ezt adta ajándékba régi barátjának. Szép pillanat volt” – mesélte Mester Sándor.

A kiskunhalasi tornát több kategóriában rendezték meg: szorítók közé léptek a 11-12 évesek, a serdülők, a juniorok, az ifik és a felnőttek. A serdülők mezőnyében a komáromi Halász Patrik remek teljesítményt nyújtva technikai KO-val győzte le ellenfelét, Kiss Dávidot. Az ifiknél a szintén komáromi Bencsik Tamás jól kezdett, ám ellenfele, Kontimér József végül erősebbnek bizonyult.

A torna egyik leglátványosabb csatáját a Csehó Zsanett – Kockás Tünde (Spartak Komárom) párosítás hozta. Kockás, a komáromiak versenyzője sokáig nem találta a ritmust, ami nem is csoda, hiszen csaknem egy fejjel volt alacsonyabb ellenfelénél. Később azonban sikerült lebontania Csehó védekezését, és nagy hajrával a maga javára fordította a mérkőzést.

A csapatok pontversenyében végül a Szegedi BC végzett az élen 49 ponttal. A dobogó második fokára – azonos pontszámmal, de kevesebb győzelemmel – Surman BC léphetett fel, a bronzérmet pedig a Bajai FÖSE szerezte meg. A komáromi Spartak ökölvívói 27 ponttal a nyolcadik helyen zártak.

Felvidék.ma