56372

A Sieť(Háló) párt a választásokat megelőző felmérések szerint a legerősebb jobboldali ellenzéki erő a mostani kormánnyal szemben. Legutóbb éppen 12,3 százalékot mértek nekik, ami viszont messze nem elég, hogy egyedül leváltsák Ficot. Amennyiben a jobboldal rendezni tudja sorait, akár egy (ugyan) sokpártos, de jobboldali kormány is alakulhat, melynek vezetőjére a legnagyobb esélye a korábbi kereszténydemokrata Procházkának van. Ehhez viszont az kellene, hogy az SNS-en kívül az összes bejutó ellenzéki párt egységet tudjon létrehozni (ami már 2010 és 2012 között is nyögve nyelős volt). Sok jobboldali politikus már most egyenesen elutasítja a Sulík vezette SaS-t, illetve a kiszámíthatatlanságáról híres Matovičot. Ilyen például Bugár Béla, aki magát az együttműködő-képességével reklámozta, ám ezt a spoluprácát együttműködést kizáróan a KDH-val és a Sieť-tyel képzeli el. A matematika viszont makacs dolog és nem enged a számokból. Arról nem is beszélve, hogy Bugár ragaszkodása Procházkáékhoz nem biztos, hogy kölcsönös is. A Sieť vezére nemrégen a topky.sk-nak adott interjút, melyben úgy nyilatkozik a vegyespárt vezetőjéről, hogy ugyan elismeri munkáját, és tiszteli mint embert, de Szlovákiának új politikusokra lenne szüksége, nem pedig olyanokra, akik 25 év alatt nem tudnak felmutatni semmit.”Meggyőződésem, hogy Szlovákia előrelépésének legnagyobb esélye az új generáció térnyerése. A legjobb feltételekkel rendelkezünk, hogy a Smert ellensúlyozó erővé váljunk, s ha ez sikerül, Szlovákia teljes politikai rendszere átláthatóvá és működőképessé válik. (…) Amennyiben az emberek úgy döntenek, hogy az új generációnak, és a működő állam megteremtésére vonatkozó tervének adnak esélyt, a Sieť hátránya a Smerrel szemben lényegesen le fog csökkenni. “

A fiatal politikus az interjúban kitért a politikusok új generációjára is, akiknek kötelességük leváltani a régi gárdát. „Húsz éve kétféle módon zajlottak itt a kampányok. Egyrészt százoldalas ígérethalmazokkal, melyekre már azok sem emlékeznek, akik írták őket. Mi ezt egészen másként csináljuk: tíz konkrét kötelezettségvállalást fogalmazunk meg, teljesítésük pontos időbeli tervével egyetemben. Ez három részre oszlik, az első száz nap alatt, az első két évben és a 2020-ig teljesítendő feladatokra. A régi politika másik bevett szokása egymás kölcsönös befeketítése. Mi ezt nem csináljuk és az Alkotmány napján tett eperjesi eskünkben megfogadtuk, hogy arra kérünk esélyt az emberektől, hogy egy jó államot teremtsünk, amely az embereket szolgálja. Sokatmondó tény, hogy az illemtudó kampányra vonatkozó kötelezettségvállalásunkhoz mindeddig egyetlen más párt sem csatlakozott. (…) Számunkra az a fontos, hogy mit kell tenni az emberekért, nem pedig az, hogy ki kivel és ki ellen kormányozzon. A piros és a zöld lapokat az emberek adják a politikusoknak, ne pedig a politikusok egymásnak.

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56240,56051,55804,55091,55046,53457,52816,51134″}