56110

A munkaügyi miniszter a júliusi adatokkal dicsekszik, amelyek csökkenő munkanélküliséget mutatnak. A vállalkozók is többen lettek. A Szociális Biztosító szerint elsősorban a járulékot fizetők száma növekedett.

„A foglalkoztatottság ezzel túlhaladta a válság előtti maximumot,” mondta Ján Richter, munka- szociális és családügyi miniszter. A tárca vezetője a foglalkoztatottság fejlődéséről szóló adatokból indult ki. „Meglepetésemre abszolút mértékben növekedett az önálló kereseti tevékenységet folytató személyek száma. Csupán július folyamán mintegy nyolcezer vállalkozót vettek nyilvántartásba a Szociális Biztosítóban,” egészítette ki Richter.

A Szociális Biztosító lehetségesnek tartja, hogy a nagyobb nyereségnek is köszönhető, hogy gyarapodott azon személyek száma, akik ismét kötelesek járulékot fizetni. „Amennyiben júliusban mintegy nyolcezerrel több ezeknek az embereknek a száma, akkor azokról van szó, akik júliustól ismét kötelesek járulékot fizetni a Szociális Biztosítónak” magyarázta Peter Višváder szóvivő.

Mindez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a nyolcezer új járulékfizetőből július folyamán nem egészen négyezer az új vállalkozók száma. „Elmondható, hogy a hét hónap folyamán állandó jelleggel 2 200 és 2 600 között volt az új vállalkozói engedélyért folyamodók száma,” tette hozzá mindehhez Ján Dutko, a belügyminisztérium vállalkozói osztályának igazgatója.

A miniszter adatai tehát nem voltak ugyan egészen pontosak, ám szerinte más a fontos. „Az, hogy többen dolgoznak, mint korábban. Ebben az esetben pedig nem az a fontos, hogy alkalmazottként vagy önálló kereseti tevékenységet folytató személyként. A lényeg, hogy van munkájuk,” tette hozzá a miniszter.

A valóság azonban az, hogy a vállalkozásukat feladók és az új engedélyért folyamodók között a különbség alig 700.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55931,52682,51399,50443,49617,49031,48969″}