56172

Oroszváron ismét megelevenedett a történelem szeptember 12-én. Az idén immár tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a Római játékok nevet viselő rendezvény. Az idei Római játékokat összevonták a tavaly először megrendezett Danube Limes Day eseménnyel.

A településre megérkezve a Római parkban az érdeklődök betekintést nyerhettek egy római átmeneti tábor életébe.
A Pozsonyi Városi Múzeum – Antik Gerulata Múzeuma a látogatókat gazdag programmal várta. A szimbolikus belépőjegy megváltása után a versengő szellemű látogatók több állomáson bizonyíthatták ügyességüket és tudásukat. A nap folyamán többször kiértékelték a versenyszámokat és a legtöbb pontot szerző versenyzők értékes ajándékokkal gazdagodtak.
A versenyszámok között a legnagyobb népszerűségnek az interaktív képernyő, célbalövés és a fazekas állomás örvendett.

Az interaktív képernyőn a látogatók egy római sírt tárhattak fel, amelyben hét különböző tárgyat kellett megtalálni az újdonsült régészeknek. Aki ezek után figyelmesen végigjárta a múzeum kiállítását megtalálhatták az általa feltárt leleteket.
Nagy sorok kígyóztak a római ostromgép másolatánál is, amellyel egy céltáblát kellett eltalálni.
Szintén nagy érdeklődés kísérte a fazekas munkáját. Az érdeklődök a fazekas segítségével elkészíthették az általuk választott kerámiákat, amelyet a nap végén akár haza is vihettek.

Mivel az idei év fő témája a tánc volt, ezért a nap folyamán több táncbemutatót tekinthettek meg a látogatók. A táncos előadások között pedig különböző hagyományőrző katonai csoportok mutatták be a korabeli öltözéket, fegyvereket és harcmodort. Az előadások között fennmaradt maradék időben, pedig több a szervezésben résztvevő régész avatta be a kulisszatitkokba a látogatókat. PhDr. Jaroslava Schmidtová a Pozsonyi Városi Múzeum régésze beszámolt többek között arról is, hogy a múlt hét folyamán egy padlófűtéses ház feltárásának előkészületei kezdődtek meg, amelyek során a régészek egy mérföldkő töredékére bukkantak.
A lelet feldolgozása folyik, később szeretnénk ezen nem mindennapi feliratos emlékről hasábjainkon beszámolni.
A program zárásaként egy gladiátor iskola mutatta be a rómaiak által kedvelt véres játékokat. Az egyes rövidke bemutatók között a gladiátor iskola vezetője a gladiátorokkal kapcsolatos érdekességeket osztott meg a kilátogató vendégekkel.

A nap folyamán kétszer indult Archeobus a közeli Carnuntumba. A kiránduláson résztvevők kedvezményes belépőket válthattak a helyi skanzenbe és a múzeumba.

A legsportosabbak a Ligetfalu – Carnuntum – Oroszvár távot kerékpáron teljesítették. A rajt 9 órakor volt a Lafranconi híd ligetfalui lábánál. A leggyorsabb célbaérkezők 15:30 óra tájában kicsit elfáradva, sok élménnyel gazdagodva érkeztek meg Gerulata késő római erődjéhez. A közönség nagy tapssal jutalmazta a távot teljesítő sportembereket. A táv nagy része másolta a rómaiak által is használt útvonalat.

A nap folyamán páran hajóval is nekivágtak a Gerulata – Carnuntum távnak.
A kilátogatók érdekes előadásokon és versenyszámokon bővíthették az antik kultúráról szerzett tudásukat.

Mathédesz Lajos, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT érhetők el.