55947

Pavol Rusko volt gazdasági miniszter és a Markíza Televízió hajdani tulajdonosa nem akarja a pozsony-óvárosi önkormányzati képviselőinek megmutatni a nonprofit szervezet számvitelét.
A Denník N szerint a menekültotthon pénzének sikkasztásával gyanúsítják.

A honlap szerint Rusko ez év tavaszán lett a Maják válságközpont igazgatója, amely a bántalmazott nőket és gyermekeket fogadja be. A központ bankszámlájáról állítólag pénzt utaltak át a hozzá közelálló Maggie nevű társaságnak, összesen pár tízezer eurót. Ez a cég készítette a Rómeó és Júlia musicalt is, s a céghez a múltban Rusko sógornőjének és a P.S. együttes énekesnőjének, Magda Vyletelovának a neve is köthető volt.

A menekültotthon tizenhárom évvel ezelőtt alakult nonprofit szervezetként, amelyet a pozsonyi-óvárosi önkormányzat és a Markíza Alapítvány hozott létre. Az önkormányzat 3 euróért adta bele a város központjában álló épületét, még abban az időben, amikor Pavol Rusko a Markíza Televízió társtulajdonosa volt. Amikor Rusko eladta a részét az amerikai CME társaságnak, az általa alapított alapítványt is átnevezték. 2006-tól Barátok Alapítvány néven működik, és a volt miniszter Rusko alapítóként megtartotta benne a befolyását.

A Denník N további információi szerint ez év februárjának és márciusának fordulóján Rusko Alapítványa, amelynek többségi befolyása van az igazgatótanácsban, leváltotta a menekültotthonban több éve igazgatói tisztséget betöltő, Andrej Porackýt, és az igazgató Rusko lett. Végül aztán az önkormányzati képviselők és Ruskó közt összeütközésre került sor, és a felügyelő tanács tagja Viera Satinská önkormányzati képviselő komolytalan partnernek nevezte Ruskót, mivel rejtegeti előlük a szervezet számláit. A városrész jogászai ezért büntető feljelentést tettek ellene sikkasztása gyanújában.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”33125,33056,32980″}