56424

Az első idei nemzetközi verseny, melyet a nyári szünet után rendeztek meg, Szigetszentmiklóson volt szeptember 12-én, melyen Oláh Olivér és Mezej József négy fiatal birkózója vett részt.

A majd 50 résztvevős versenyen Holocsi bencse (2000) a komoly nyári felkészülésnek köszönhetően aranyérmet szerzett a 63 kilogrammosok között. A fiatalabb diákok között a 40 kilogrammosok kategóriájában Szeiler Matyi (2003) ezüstöt szerzett, a 46 kilogrammosok között pedug Čukan Jurko (2005) és BARTALOS Marek (2005) az első két helyet szerezte meg.

Hárman a fiatal birkózóink közül szeptember 19-én, szombaton Horváth István vezetésével részt vettek a csehországi Havlíčkův Brod-i Červín František emlékversenyen. Az eseményen öt ország – Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Németország – 21 klubjának 214 versenyzője vett részt.

A somorjai gladiátorok közül a legkisebbeknek két érmet is sikerült szerezni. A 46 kilogrammosok közük Čukan Jurko (2005) a döntőbe került, ahol lengyel ellenfelétől kikapott ugyan, de az így szerzett ezüst így is nagyszerű eredmény. Bartalos Marek (2005) pedig ugyanebben a kategóriában bronzérmet szerzett. Értékes tapasztalatokat szerzett még a 2006-os születésű Sáfrány Mathias is, akinek egyszer sikerült győzedelmeskedni, de ezzel az eredménnyel sanos nem került az érmesek közé. Ennek ellenére gratulálunk a nagyszerű eredményekhez.

mj, Felvidék.ma