56116

A Magyar Honvédség szeptemberben három nagyszabású gyakorlatot hajt végre Magyarország területén, a hazai és nemzetközi gyakorlatok előkészületi, valamint végrehajtási fázisaiban jelentős csapatmozgásokra lehet számítani az ország közútjain – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

De nem csak Magyarországon, hanem az egész térségben számítani lehet katonai járművek felbukkanására. Az aktuality.sk arról számolt be, hogy az említett hadgyakorlat keretén belül 24 nagy amerikai harckocsi és mintegy 50 katona már keresztül is haladt Szlovákián, ám ezek csak az első „fecskék”, vasárnap sokkal több érkezésére lehet számítani. A járművek Németországból, Vilseckből érkeznek.

A konténereket szállító gépek egy kutatási-logisztikai csapat, mely a hadgyakorlat technikai részét szállítja Magyarországra, majd visszatér Bajorországba, vasárnap pedig jönnek újra a nagy konvojjal tér vissza.

Összesen mintegy 100 harckocsiról van szó, köztük több Stryker típusú páncélozott szállítójármű és Humvee terepjáró.

Szlovákiába Kútynál léptek be, majd Malackyn és Pozsonyon keresztül Oroszvárnál (Rusovce) hagyták el az országot Rajka irányában. Utukat a szlovák katonai rendőrség egységei biztosították kíséretükkel.

A Brave Warrior 2015 elnevezésű nagyszabású, magyar vezetésű, több ország részvételével zajló hadgyakorlat szeptember 14. és október 21. között zajlik Magyarországon a www.honvedelem.hu korábbi írása szerint. A több országban zajló NATO-gyakorlatsorozat részeként – összességében, de nem egy időben – hét nemzet több mint 1800 katonája gyakorlatozik Magyarországon. A szlovák, az ukrán, a szlovén, a román és a horvát résztvevők mellett legnagyobb létszámban az Európában állomásozó amerikai haderő alegységeitől érkeznek katonák, több mint ötszázan.

Kifejtették, az ország útjain a Határozott Fellépés 2015 gyakorlat személyi állományát és a technikai eszközeiket szállító honvédségi konvojok közlekednek, emellett a Brave Warrior 2015, több ország részvételével zajló gyakorlat miatt haditechnikai eszközöket csoportosítanak át, emiatt főként az amerikai szárazföldi haderőhöz tartozó harci járművek mozgása várható, a menetoszlopokat technikai és egészségügyi biztosítást végző járművek is kísérik.

Közölték azt is: a Többnemzeti Összhaderőnemi Személyi Mentés Egységesítési Képzés 2015 gyakorlat keretében pedig a Bakonyban lehet számítani elsősorban repülő eszközök, illetve más katonai járművek megjelenésére.

A Magyar Honvédség az utakon közlekedők és a lakosság türelmét kéri az érintett területeken – írta a Honvédelmi Minisztérium.

A HM szerdán közölte: a Magyar Honvédség megkezdte a felkészülést és kitelepülést a Határozott Fellépés 2015 gyakorlatra, ami a technikai eszközök nagyobb számú megjelenését jelenti az ország közútjain. Fokozott katonai jelenlét tapasztalható többek között Hódmezővásárhelyen, Baján és a két város melletti településeken. A gyakorlattal a Magyar Honvédség a bevándorlási törvényjavaslat esetleges életbe lépésére készül.

A Többnemzeti Összhaderőnemi Személyi Mentés Egységesítési Kiképzésre (Combined Joint Personnel Recovery Standardisation Course – CJPRSC 2015) szeptember közepén tizenkét országból négyszáz fős katonai személyzet érkezik. Augusztusi lapinformáció szerint a gyakorlat keretében egy E3A AWACS felderítőgépet telepít Magyarországra a NATO, valamint a gyakorlatra a pápai bázisrepülőtérre telepítenek még huszonkét légi járművet különböző NATO-tagállamokból. Ezek között amerikai katonai gépek is lesznek, várhatóan katonai mentőhelikoptereket (MEDEVAC) is alkalmaznak majd a felkészítés során.
A szlovák Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a konvoj meg is tekinthető, ám hogy erre hol és mikor kerülhet sor, azt nem közölték, csupán annyit, hogy a részletekről majd a honlapjukon informálnak.

Az mti és az aktuality.sk nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55806,55651,55492″}