56094

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a közelmúltban aláírt új megállapodás sérti Szlovákia és Ukrajna gazdasági érdekeit. Arszenyij Jacenyuk pedig azt állította, hogy Európa-ellenes és ukrán-ellenes projektről van szó.
A két miniszterelnök csütörtökön, szeptember 10-én Pozsonyban a szlovák-ukrán hivatalos tárgyalások után nyilatkozott az újságíróknak.

“Hülyét csinálnak belőlünk. Lehetetlen több hónapig a helyzet (ukrajnai) stabilizációjáról beszélni, majd egy olyan döntést hozni, amely nemcsak Ukrajnát, de Szlovákiát is nem éppen irigylésre méltó helyzetbe hozza” – jelentette ki Robert Fico.

Az orosz Gazprom és nyugat-európai partnerei szeptember elején Vlagyivosztokban írták alá az Északi Áramlat-2 elnevezésű megállapodást, amely szerint két új, a már meglévő vezetékekkel azonos, évi 55 milliárd köbméteres szállítási kapacitású vezetékpárral bővítik az Északi Áramlatot.
Az Északi Áramlat mintegy 1200 kilométer hosszú, Oroszországot és Németországot közvetlenül összekötő földgázvezeték, amelynek két, egymással párhuzamosan futó ága a Balti-tenger alatt húzódik, kiindulási pontja Viborg és a németországi Greifswaldig tart.

“Elárultak egy másik EU-tagállamot, Szlovákiát. A döntés szöges ellentétben van azzal a politikai párbeszéddel, amelyet az Európa Tanácsban folytattunk Ukrajnával” – mutatott rá a szlovák kormányfő.
“Ez a projekt Ukrajna- és Európa-ellenes” – csatlakozott Ficóhoz az ukrán miniszterelnök. Úgy vélte, hogy a megállapodással az érintettek monopolhelyzetet kívánnak teremteni saját maguk számára az EU-ba történő orosz gázszállítás terén.
Arszenyij Jacenyuk szerint a tervek megvalósításával az eddig a legfőbb tranzitországnak számító Ukrajna vesztesége mintegy kétmilliárd dollár, míg Szlovákiáé mintegy 800 millió dollár lenne.

A szlovákiai látogatáson tartózkodó ukrán miniszterelnököt szeptember 10-én délelőtt Andrej Kiska szlovák államfő is fogadta.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”50732,52846,51464,50282″}