56252

Turisztikai együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot a visegrádi négyek – Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország – második legnagyobb városainak turisztikai vezetői szeptember 18-án Debrecenben.

Debrecen, Brünn, Kassa és Krakkó, “a fővárosok árnyékából kitörni vágyó második városok” a jövőben részt vesznek egymás utazási vásárain, összehangolják turisztikai marketingjüket, egyetemeik pedig közös kutatásokkal járulnak hozzá a négy város idegenforgalmának fejlesztéséhez – közölte az együttműködést kezdeményező Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület elnöke az aláírást megelőző sajtótájékoztatón.

Halasi Csaba elmondta: egyesületük a Nemzetközi Visegrádi Alap small grants programjának keretében hatezer euró támogatást nyert el a “négyek” első turisztikai workshopjának megrendezésére, amelyet jelenleg tartanak Debrecenben. Hozzátette: megállapodtak abban, hogy bevonják egymás turisztikai szervezetét az idegenforgalom fejlesztésével kapcsolatos európai uniós pályázatokba is.

Halasi Csaba megemlítette: szeretnék átvenni azt a minőségbiztosítási és -értékelési rendszert, amelyet partnerszervezetük, a Dél-morvaországi Turisztikai Hivatal az osztrákokkal együtt dolgozott ki az ágazat szereplőinek minősítésére.

Szymon Gatlik, a krakkói önkormányzat turisztikai munkatársa a lengyel város és Debrecen kereskedelmi hagyományait, a zsidó kulturális örökséget és a gasztronómiát nevezte az együttműködés alapjának.

Iveta Ninajova, a Kassai Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója emlékezetett rá: Kassa 2013-ban Európa kulturális fővárosa volt, amely ráirányította a figyelmet a nemzetközi kapcsolatok jelentőségére. Fontosnak nevezte, hogy a V4 országok együttműködését helyi szintekre is elvigyék.

Monika Perd’ochová, a Dél-morvaországi Turisztikai Hivatal projektmenedzsere reményét fejezte ki: a négy nagyváros turisztikai együttműködése is hozzájárul ahhoz, hogy Brno kilépjen Prága árnyékából.

Könyves Erika, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője a fejlesztéseket megalapozó közös egyetemi kutatásokra és a gyakorlat-orientált képzési együttműködésre hívta fel a figyelmet.

A V4 országok második legnagyobb városainak turisztikai delegációi megismerkednek Debrecen és Hortobágy turisztikai kínálatával és gasztronómiájával, utóbbival egyebek mellett a workshoppal egy időben zajló debreceni zamat pálinka és pároskolbász fesztiválon.

mti/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54450″}