56120

Európa iszlamizációja és az Egyesült Államok imperializmusa ellen tüntettek szélsőséges csoportok szeptember 12-én, a pozsonyi főpályaudvar előtt. A mintegy ezerfős csoport később átvonult a Szlovák Nemzeti Felkelés terére, ahol a demonstráció szervezői arra szólították fel szimpatizánsaikat, hogy mondjanak nemet az Európai Unió menekültpolitikájára, a multikulturalizmusra, Európa iszlamizációjára, valamint a migránsok befogadására. A téren elhangzott a szlovák himnusz is.

„Szlovákiát nem adjuk”, „Szlovákia a szlovákoké”, „Itt mi vagyunk otthon” – a rendőri felvezetéssel vonuló tüntetők ezeket a jelszavakat skandálva vonultak fel Pozsony utcáin. A demonstráció atrocitás nélkül ért véget, rendőri beavatkozásra nem volt szükség.

Pozsonyban rövid időn belül ez már a második iszlámellenes demonstráció. Mint ismert, a korábbi – „STOP Európa iszlamizációjára! Együtt Brüsszel parancsa ellen, Európáért, az európaiakért!” elnevezésű tüntetés nem múlt el erőszak nélkül: a június 20-ai demonstráción szélsőséges csoportok térkövekkel dobáltak meg egy szaúd-arábiai családot, a rendőrség 140 ember ellen indított eljárást.
A tüntetéssel párhuzamosan ellentüntetés is zajlott a szlovák fővárosban.

Felvidék.ma
Fotó: sita
{iarelatednews articleid=”54480″}