56016

Múlt hét csütörtökön, szeptember harmadikán munkatalálkozót tartott a Kormányhivatal a szlovákiai kisebbségek és a civil szféra képviselőivel. A találkozó apropóját a kulturális támogatások rendszere adta, a megbeszélésen szó esett a támogatásokkal kapcsolatos gyakorlati problémákról, valamint arról, miként lehet kiküszöbölni a hibákat. Több elégtelenséget már rövid távon is orvosolni kell.

A kis lélekszámú kisebbségek és a kisebb szervezetek visszatérő problémája, hogy a pályázati rendszer bürokratikus és nehézkes az elszámolás. A keretösszegek nincsenek a kisebbségekre szabva. Míg a cseh, vagy a lengyel kisebbség esetében viszonylag nagy problémát jelent a rendelkezésre álló keret kimerítése, más kisebbségek, köztük a magyarok gondja az, hogy az utóbbi években csökkenő, majd stagnáló támogatási keretösszeg messze elmarad a civil szervezetek valós igényeitől. Az idei és várhatóan a jövő évi keretösszeg is 3,87 millió eurót tesz ki – olvasható a Szlovákiai Magyar Kerekasztal közleményében.

A találkozón több részről is megfogalmazódott, hogy a szervezeteket nehéz helyzetbe hozza a már megítélt összegek késői folyósítása. Problémát jelentenek a megalapozatlannak tűnő nyertes pályázatok, valamint sok pályázat kisebb, szimbolikus összegekkel való támogatása, ami az adott rendezvény lebonyolításához nem elég, de komoly dilemma elé állítja a szervezőket.

A szlovákiai kisebbségek egybehangzóan kérik a támogatási eljárás felgyorsítását és a pályázati összegek gyors folyósítását, az elektronikus közbeszerzés eltörlését az 1000 és 20 000 euró közötti összegeknél, továbbá a pályázók anonimitásának megszüntetését az elbírálásnál. Rugalmassá szeretnék tenni a pályázatok költségvetési rendszerét, beleértve az elszámolásokat, hiszen gyakorlati okokból is nehéz egy éves távlatban előre meghatározni, pontosan milyen előadókkal és programpontokkal képesek megszervezni egy rendezvényt.

A kisebbségek szóbeli ígéretet kaptak néhány gyakorlati változtatásra, mint az önrész összegének a csökkentésére a költségvetés csökkentése esetén, az előadók és helyszínek kötelező pályázati nevesítésének feloldására, valamint a pályázók névtelenségének az eltörlésére. A találkozón felmerülő problémák vélhetően napirenden maradnak a következő hónapokban is.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55295,50089″}