Húsz évvel ezelőtt, vidám szombati reggelre ébredtem október 28-án. Egészen más terveim voltak erre a hétvégére, de fél tíz tájban anyósom révén megtudom, a piacon ismerősei azt mesélik, valamilyen üzemzavar történt a Kelet-szlovákiai Vasműben, melyet ma US Steelnek hívnak.
Annakidején bevallottan azért építették, hogy Kassa és környéke etnikai arányait kárunkra megváltoztassák. Más oka ennek nem lehetett, hiszen sem kokszolható szén, sem vasérc nem állt a környéken rendelkezésre. Azt messziről kellett szállítani.
Hívom rögtön az üzemet, senki sem veszi fel a kagylót. Ismerősöket, kollégákat, barátokat tárcsázok. Fél óra múlva több forrásból is megerősítik, robbanás történt. Végre kiderül, a baleset még pénteken, október 27-én reggel történt. Közben hív a miskolci televízió, jönnek forgatni, mit tudok? Nagyidát is felhívom, de ott senkit sem érek el, mert a Vasmű tövében fekvő települést még az éjjel kilakoltatták.
Két nap nyargalás következik. A miskolciak jóvoltából igyekszünk megközelíteni a helyszínt, de még a mellékutakat is lezárták. Telefonálgatok. Polgármesterektől, önkormányzati képviselőktől, munkásoktól, rendőröktől, orvosoktól, vasgyári alkalmazottaktól kérek felvilágosítást.
A válságstáb szombat délután tartja első sajtótájékoztatóját. Vagy száz újságíró tolong a helyiségben. Soha ennyien még nem voltunk. Itt kapjuk az első hivatalos értesítést, de az urak óvatosak. Semmilyen konkrétumot nem árulnak el. A miniszterek, az üzem vezérigazgató-elnöke nem néz az újságírók szemébe. Nincs helyszínrajz, semmilyen műszaki ismertetés, a levegőszennyeződésről sem tudunk meg semmit, sem az elillant gáz mennyiségéről. Általánosságokkal etetnek bennünket. Jön a szokásos szlogen: túljutottak a kritikus ponton, ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. Újabb találkozót helyeznek kilátásba. Jóval később kiderül tizenegyen pusztultak el. Először 14, majd 13 személyről esik szó.
Jozef Tuchyňa honvédelmi miniszter mosolyog, elnézést kér, hogy a frissen felesküdött kiskatonák nem találkozhatnak hozzátartozóikkal, de az alakulatoknál készültséget rendeltek el. Mégsem annyira megnyugtató a helyzet!? Majd pattognak a kérdések és következnek a kitérő válaszok. Így sokunknak az a véleménye, itt valami bűzlik!
Keddre, október 30-ára már majdnem pontos információkkal rendelkezem, amelyeket akkor a Szabad Újságban tettem közzé.
A Vasmű 15 km-re, délnyugati irányban fekszik a városközponttól. A sacai lakótelep mellett. Déli kerítésénél kezdődik a nagyidai roma-telep.
Az üzem akkor 25.000 ember megélhetését biztosította. A bonyodalmakat az okozza, hogy a település a polgári védelem szempontjából a járáshoz tartozik, így kiesik a városi szervek látószögéből. Bárca városrészének polgármesterét egyáltalán nem értesítetik a balesetről, pedig csak hat kilométerre fekszik az üzemtől. Az Óváros polgármesterét sem. A sors iróniája, hogy éppen ő kifogásolta, hogy a polgári védelem szempontjából káros, ha az egyes városrészek önállóak ezen a területen. Azzal utasították el javaslatát, ugyan már, milyen katasztrófa fenyegetné Kassát?
Ezek után nézzük meg, hogy voltaképpen mi történt.
Október 27-én 9 óra 10 perckor az Acélmű és a Kerámiaüzem területén felrobban a földgázt szállító cső. Szokványos üzemi baleset – mondják. Pedig egy apró beavatkozásra készülnek. 6:30 körül hegesztéshez fognak. Egy leágazást forrasztanak. Nagyjából egy óra múlva a munkával leállnak, mert az állványzatot odébb kellett tenni. Közben mintát vesznek a vezetékben folyó gázból. Kiderül, az robbanékony, de az információ késve érkezik meg a helyszínre. Így robbanás rázza meg a környéket. A sérült vezetékben csökkentik a gáz nyomását és a munkások nekilátnak behegeszteni a meghibásodott részt. Senki sem figyel föl arra, hogy egy másik vezeték is megsérül. Ez a cső a kohósítás folyamán felszabadult gázokat szállítja ventilátor segítségével egy gáztartályba. Ennek jelentős részét szénmonoxid alkotja, egy erősen toxikus és gyúlékony gáz. A lyukon keresztül sípolva távozik. Az épp arra hajtó Tátra-gépkocsi szélvédőjét a légnyomás széttöri. A sofőr az első áldozat. A környéken munkások dolgoznak, de senki sem szól nekik. A gázömlést nem sikerül leállítani.
A Kerámiaüzem vezető beosztottai a gyáregység alapításának harmincadik évfordulóját ünneplik. Kinek van kedve ilyenkor valamilyen jelentéktelen balesettel foglalkozni? Az ünnepséget nem szabad elrontani!
11:05-kor a sacai kórházban fogadják az első áldozatokat. 14 óra után kerékpáros közeledik Nagyidához a gyár felől. Nemrég fejezi be a műszakot. Rendőr állítja le. A munkás közli vele, hazafelé igyekszik. – Én a maga helyében nem mennék! – mondja talányosan a rend őre. Kisvártatva a település lakói azt látják, légzőkészülékekkel ellátott utasokat szállító gépkocsi hajt a település utcáin.
14:30 után a szerkesztőségek faxai azt kattogják, hogy az üzembe e napon NATO-küldöttség érkezett. Ladislav Drábik alelnök nyilatkozatát továbbítják, aki a magas rangú vendégeknek a következőket nyilatkozza: „A Kelet-szlovákiai Vasmű már a néhai Csehszlovákiában is a munkabiztonság abszolút csúcsát jelentette.” Drábik azután a betegeskedő Ján Smereket, az üzem vezérigazgató-elnökét látogatja meg, hogy beszámoljon a látogatásról. A balesetről még nem tudnak semmit ugyanúgy, mint a műszakról hazafelé tartó munkások. 15:20-kor értesítik Kassa Járási Hivatalának Polgári Védelmi Ügyosztályát a balesetről. Smereket csak éjfél után tájékoztatják.
A délutáni és esti műszak – az egyik 14 órakor, a másik 18 órakor lép munkába – dolgozóit az égvilágon semmiről sem tájékoztatják. Csak a 22 órakor érkező váltás néhány csoportját szólítják föl, lehetőleg kettesben mozogjanak az üzem területén. De többet, vagy annak okáról nem tudnak meg többet.
Közben 17:45-kor indulnak a kassai mentőautók. Az egyik száz méterre közelíti meg a szerencsétlenség helyszínét. Vezetője elveszíti eszméletét, aminek következtében karambolozik. Utolsó szavai: „Rosszul vagyok, nagyon nehéz itt a levegő. Nehezen fékezek. Rosszul vagyok…” Kórházba kerül, megmentik az életét.
A gyár területén szellő sem mozdul, az éjszakai órákban inverzió alakul ki. Ez a sajátos légköri jelenség azt okozza, hogy eltérően a megszokottól, a melegebb, vagyis ritkább és könnyebb levegőrétegek a földhöz közelebb helyezkednek el, míg a hűvösebb és sűrűbb, fölötte. Ennek következtében a normális körülmények között a fölfelé elillanó szagtalan szénmonoxid közvetlenül a föld felszínén hömpölyög, szeszélyes és láthatatlan tömbökben. Akkori becslések szerint 800-tól több tízezer köbméterig terjedő mennyiség szabadulhatott ki.
A délutáni műszakon, a balesettől nem messze dolgozó munkás műszere harmincszoros értéket mér a megengedettnél. Rosszul lesz, de csak másnap tudja meg, mi okozta ezt és gyomorpanaszait. A 22 órakor munkába lépő munkások munkahelyén a műszer a megengedett érték négyszeresét méri. De nem távozhatnak, mert a működő berendezések nem maradhatnak felügyelet nélkül. A váltás nem érkezik meg, így étlen-szomjan 16 órán át dolgoznak és azután sikerül kierőszakolniuk, hogy leváltsák őket. Rosszullét környékezi őket, még a rendelőben is édeskés ízt éreznek a szájukban.
20 és 21 óra között veszi a hírt Karol Mášik, a Városi Hivatal elöljárója, aki egyben Kassa Polgári Védelmének parancsnoka. A járási tiszti főorvos is ekkor szerez tudomást az első halottakról. 22:00 óra után megkezdi ülését a Város Védelmi Tanácsa.
22:20-kor sugározza az MTV 1-es csatorna A nyolcadik utas: a halál c. angol horrorfilmet. Éjfél után negyed órával ér véget. Nagyidán is sokan nézik. Közben sejtelmük sincs, a kertek alatt a halál ólálkodik.
Végre 22:30-kor indulnak a riasztott kassai tűzoltók a helyszínre. Ők az elsők, akik kihozzák a sérülteket és halottakat a veszélyeztetett területről. Reggel 4 óra tájban lelnek rá négy halottra a vasúti sínek mentén. A tűzoltók majd 27 óra szolgálat után hagyják el a helyszínt. Munkájukat senki sem köszöni meg. Két asszony nekik köszönheti életét meg annak, hogy a kassai Pasteur Kórház 1973 óta rendelkezik egy hiperbarikus kamrával, mely magasnyomású oxigénkezelést tesz lehetővé. Ezt csak nemrégiben sikerül megjavítani.
23:00-kor az Energetikai Üzem brigádvezetője saját szakállára dozimétert visz magával. A megengedett érték ötszörösét méri. A munkások pánikszerűen hagyják el munkahelyüket. Egy óra múlva a kohó kezelői is követik példájukat, mert a műszer a megengedett érték hatszorosát mutatja.
23:50-kor riasztják Nagyida polgármesterét. Első dolga, a diszkózó fiatalokat hazaküldeni, akik szó nélkül engedelmeskednek. A reggeli robbanás színhelye Nagyida határától 350 m-re fekszik.
Valamikor éjféltájt két nagyidai fiatalember mássza át a gyár kerítését. Vagy a büfébe igyekeztek, vagy lopni akartak. Ezt már sohasem fogjuk megtudni, mert az ikrek a kerítés másik oldalán pusztulnak el. Nem sejtették, a betonkerítés és a vasúti töltés gátolta meg, hogy az életveszélyes gáz már korábban nem özönlötte el a falut.
00:15-kor a hármas kohót takarékra állítják. 00:30-kor a nagyidaiak az üzem ügyeletét hívják föl, de nem jutnak érdemi információkhoz. A Járási Polgári Védelem parancsnokát arra utasítják, vegye föl a kapcsolatot a sajtóosztállyal. Éjszaka! Egy rendőr kíséretében megy tájékozódni a helyszínre.
01:30-kor riasztják Szepsi polgármesterét, készüljön föl a nagyidaiak egy részének fogadására. A többieket a környező falvakban helyezik el. 02:45-kor megkezdődik a kitelepítés. Sokan gépkocsin vagy kerékpáron távoznak. A közeli Gombost is kiürítik. 2.500 ember távozik fegyelmezetten lakhelyéről. 04:15-kor a falu kiürül. A rendőrség lezárja az utakat. Néhány idős ember megmakacsolja magát, de csodával határos módon megmenekülnek. A nap folyamán az egyik gazda hazaszökik megetetni az állatokat, de összeesik. Kórházba kerül. A faluban csak néhány darab baromfi pusztul el. Macskák és kutyák viszont szép számban. Egy borjú gyengélkedik. A környék vadállománya azonban tömegesen hullik el. Főleg a nyulak.
04:00 A Városi Védelmi Tanács elnöke elrendeli, csak a folyamatosan üzemben tartott részlegek munkásai léphetnek a gyár területére. Az intézkedés későn születik, így azt nem lehet teljeskörűen érvényesíteni.
04:30-kor a TOP Rádió, majd fél órával később a KIKS Rádió is sugározza a balesetről szóló hírt.
05:00-kor riadóztatják a homonnai vegyvédelmi ezredet, melynek alakulatai végzik el a helyszínen a szükséges méréseket. Nagyjából két óra múlva érkezhetnek a helyszínre.
A riadóztatás időpontjában indulnak a reggeli műszak villamosai és buszai a Vasműbe. A tanácstalan munkásokat a rendőrök szólítják föl a megállókon, hogy ne induljanak munkába. Arra senki sem gondol, ki váltja le az éjszakai műszakot. 280 embert. Az üzem bejáratánál pánik tör ki.
07:00 a közszolgálati rádió is végre bejelenti a balesetet. A teljes hírzárlat majd 20 órát tartott! 07:49-kor a Szlovák Sajtóiroda (TASR) is végre-valahára hivatalos hírt ad a katasztrófáról.
A nemzetközi megállapodások értelmében, a szlovák kormánynak a magyar hatóságokat haladéktalanul értesíteni kellett volna. A magyar fél első kusza értesüléseit a határőrségtől és a délelőtt hazafelé tartó turistáktól szerzi be. Csak 10 órakor értesítik a Magyar Köztársaság Polgárvédelmi Országos Parancsnokságát. Ennek ellenére, Ľudovít Hudek belügyminiszter azt állítja a délutáni sajtótájákoztatón, hogy a magyar szerveket még péntek este tájékoztatták. Ez ellentmond Oravecz István vezérőrnagy, a Polgárvédelem országos főparancsnoka nyilatkozatának.
09:00-kor az egyes kohót is takarékra állítják, az elszívó csővezetékbe nitrogént áramoltatnak. Ekkor sikerül a gázömlést leállítani. Kis híján 24 óra telt el a robbanás óta!
10:00-kor ülésezik a kiürített Nagyidán a Járási Védelmi Tanács. Az útlezárást irányító Jakab Imre rendőr őrnagy összeesik. Kórházba kerül. Miután Karol Mášik nehezményezi, hogy miért kellett a falut kiüríteni, mire jó a pánikkeltés, kisvártatva közlik a Tanáccsal, sürgősen hagyja el a települést. Perénybe, a magyar határra teszik át székhelyüket. Az utolsó pillanatban.
Az időjárás szerencsére megváltozik. Állandóan fúj a szél. A szénmonoxid felhő az üzem fölött lebeg. A gyár fölött köröző varjúk és egyéb madarak élettelenül hullnak a földre. Életben maradt társaik furcsa köröket írnak le a levegőben.
A délelőtt folyamán öt miniszter érkezik a városba, a vezérkar főnöke és a kormányfő is. Együtt ülésezik az Államvédelmi és a Városi Védelmi Tanács.
12:00 Nagyida polgármestere igyekszik kideríteni, ki engedte be a faluba a menetrendszerinti buszjáratot. Senki sem tudja, nem szállt-e ki valaki. A Kassáról Rozsnyóra vezető vasúti pálya Enyicke és Nagyida között, közvetlenül a Vasgyár mellett halad el. A menetrendszerinti járatok közlekednek, mert senki sem gondol az utasok veszélyeztetettségére!
14:00 Vladimír Mečiar miniszterelnök a vasgyárba érkezik.
15:00 a légi megfigyelő szolgálat közli, az állandóan változó szél szétfújta a halálosztó felhőt, mindenütt alacsony, sőt nulla értéket mérnek. A veszély elhárult…
16:00 órakor a válságstáb sajtóértekezletet tart a magisztrátus üléstermében. A helyi Lúč napilap főszerkesztőasszonyát, aki Mečiar hű szövetségese, az izgatja, vajon a nagyidai cigányokat együtt szállították-e a fehérekkel és mi köze van a NATO-látogatásnak a balesethez. Kérdéseit nem méltatják válaszra.
Megtudjuk, 142 rendőr, 110 nyomozó, számtalan városi rendőr, belügyi szakértő, a polgári védelem és a hadsereg alakulatai dolgoznak a terepen.
19:00 órakor közlik Nagyida polgármesterével, mindenki hazatérhet. Az kéri Mášikot, hogy a tévében közöljék, alaposan szellőztesse ki mindenki lakását és csak azután menjen le a pincébe, miután a szükséges méréseket elvégezték. Ezt a közleményt azonban nem sugározzák.
21:00 órakor a válságstáb feloldja a rendkívüli intézkedéseket, az élet visszatérhet a megszokott mederbe.
29-én, vasárnap Rudolf Schuster főpolgármester hazaérkezik szentpétervári szolgálati útjáról. Pénteken úgy utazott el, hogy nem tájékoztatták a balesetről.
30-án, hétfőn Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter a Magyar Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában elégedetlenségét fejezi ki, hogy a szlovák fél óriási késéssel jelezte a katasztrófát. Csak a légköri viszonyoknak köszönhető, hogy a szénmonoxid nem pusztított magyarországi területeken.
Kedden és csütörtökön temetik Enyickén, Mecenzéfen, Sacán, Makrancon és Szomolnokon, valamint Kassán az áldozatokat. A legfiatalabb 22 éves volt, a legidősebb 53. A kilenc alkalmazott közül hét vasutas egy munkahelyen dolgozott. A többieknek nem volt keresnivalójuk az üzemben.
A Kerámiaüzem műszaki, az Acélmű gyártási igazgatóját visszahívják hivatalából. További hat vezető beosztású alkalmazottat váltanak le. A katasztrófát nem sikerül eltussolni. A hozzátartozók végül egy millió korona kártérítésben részesülnek. De a pénz nem pótolja a családapát, fiút, férjet… Halottak Napján 1995-ben tizenegy gyertyával több éget, a mulasztások sorozata miatt. Ezt el lehetett volna kerülni.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
