Terített asztallal várják a szülőket

A dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola elsőéves hotelakadémistái nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor a tanév elején szakoktatóikkal együtt elhatározták, hogy az első szülői értekezleten már meglepetés „party”-val, azaz egy teadélutánnal köszöntik szüleiket.

Másfél hónap alatt kellett elsajátítaniuk az alkalomhoz megfelelő terítési szabályokat, meg kellett tanulniuk néhány egyszerű sütemény elkészítési módját, valamint a tea szervírozásának alapszabályait.
Nagy izgalommal készültek az október 16-i eseményre, melyre nemcsak szüleiket, de az iskola igazgatóságát és tanáraikat is meghívták. Az őszi jelmezbe bújtatott szaktanteremből már órákkal a rendezvény előtt sütemény- és teaillat áradt.
A teadélután színvonalát emelte még az is, hogy a diákok négy nyelven – magyarul, szlovákul, angolul és németül köszöntötték vendégeiket.
Készülődés
A kissé megszeppent hotelakadémisták szüleik elismerő mosolyát látván rövid időn belül megszabadultak lámpalázuktól, és lelkesen szolgálták fel a különleges (macaronos, muffinos, csokis körtés…) teafajtákat, szervírozták ízletes süteményeiket (kuglóf, meggyes szelet, mézes sütemény). Meglepetésükre csokis-kókuszos süteményük annyira népszerű volt, hogy alig győzték a „megrendeléseket” kielégíteni. Az ifjú hotelakadémisták szakoktatóik elvárásait is felülmúlták, jól „vizsgáztak”, mint csapat, és az eddig elsajátított tananyagot kitűnően kamatoztatták.

Az osztályfőnököt és az igazgatóságot nagy megelégedéssel töltötte el a szülők visszajelzése is , miszerint gyermekeik örömmel járnak a Vidékfejlesztési Szakközépiskola vendéglátóipari szakjára, és elégedettek az eddig elsajátított szakmai jártasságukkal.

Kis Lívia, Felvidék.ma

SzülőértekezletenHotelakamédistákFinomságok az asztalonDiákok felszolgálnak