56781

Egymást váltják Komáromban a Városmisszió programjai. Bár még nem ért véget az október tizenegyedikén kezdődött, egy héten át tartó műsorfolyam a templomokban és egyéb helyszíneken, már most elmondható, hogy sikeres és nagyon hasznos a rendezvény. Október tizenkettedikén este például a Duna Menti Múzeum teltházas dísztermében gyönyörködhetett a közönség Szvorák Kati és Kudlik Júlia közös műsorában. „A szeretet kommunikációja” című zenés előadás hatvan perce a szó szoros értelmében lélekemelő volt.

Aki már látta-hallotta énekelni Szvorák Katit, bizonyára felfedezte, hogy nem csak a hangjával, hanem egész egyéniségével hat a közönségére: az általa előadott szakrális énekek szinte a szemünk láttára szállnak fel Istenhez. Ezt tapasztalhattuk Komáromban is.  Az így teremtett áhítathoz kapcsolódtak Kudlik Júlia választott és saját gondolatai, melyeket az egykori tévés személyiség, – akit napjainkban akár a szeretet apostolának is nevezhetünk, – a lehető legtermészetesebben mondott el. Így hát a műsor szerkezete a legegyszerűbb, egyúttal a leghatásosabb formát vette fel. Nem csoda, hogy a közönség felállva, percekig tapsolta a két előadót, és az sem véletlen, hogy cd-lemezeik iránt is nagy volt az érdeklődés a műsor után.

Szvorák Kati Várakozás c. új lemezén ismét Kudlik Júliával szerepel együtt. Katinak ez már a harmincadik CD-je, Kudlik Júliának viszont az első. Mint az énekművész hírportálunknak elmondta, bár a hangfelvétel már elkészült, anyaga csak a közelgő advent időszakában jut majd el a közönséghez. A dalok és gondolatok témája ugyanis kizárólag az advent lesz. Kudlik Júlia pedig így vall: „Az adventi várakozás nem tétlenséget jelent! Alkalom arra, hogy önmagunkba nézzünk és akarjuk megtanulni: elsősorban önmagunkon kell uralkodnunk és önmagunk felett kell győznünk, mert csak ezután tudjuk egymást elfogadni és szolgálni, azaz szeretni.”

Batta György, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55634,55544,50646,50625,50463,49561″}