57017

Állami támogatással mintegy 67 osztály jön létre az ország óvodáiban. A kormány második szociális csomagjának részeként az oktatási minisztérium pályázatot írt ki az óvodai osztályok számának növekedése érdekében. Az állami dotációból meglévő óvodai épületek újulhatnak meg, emellett az osztályok száma is növekszik. Az új osztályok kialakításával 1500 gyermekkel többet tudnak befogadni az adott tanintézmények. Ugyanakkor több mint száz nevelői állást is kialakítanak. Közölte a TASR hírügynökség a szaktárcára hivatkozva.

Robert Fico kormányfő mindezzel kapcsolatban kifejtette: „fokozatosan szeretnénk elérni azt, hogy a négy és öt éves korosztály 95 százaléka részesüljön óvodai nevelésben.” Hozzáfűzte, 2020-ig szeretnék ezt elérni, minderre már elkülönítették a forrásokat.

Juraj Draxler az október 22-i sajtótájékoztatón elmondta, a szaktárca felhívására 267 pályázat érkezett be. Mint megemlítette, a legtöbb esetben a fenntartók a meglévő oktatási intézmények korszerűsítésére adták be pályázataikat. Az állami dotáció az osztálybővítés mellett az étkezdék felújításár is kérhető volt. A szaktárca összesen öt millió eurót különített el a pályázatra.

Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a Felvidék.ma-nak az óvodákkal kapcsolatban korábban elmondta: több olyan magyarlakta régió van, ahol korlátozott az óvodai férőhelyek száma, az adott intézmény fenntartója önerőből nem képes növelni a kapacitást. Az oktatási minisztérium október 22-én értesítette a sikeres pályázókat.

PP, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”55519,53275,48765″}