56561

Nánán hosszú évek óta az október 6-hoz közel álló vasárnap a szentmise után, imával, verssel, énekkel, gyertyagyújtással és koszorúzással emlékeznek a 13 vértanú kivégzésére. Most is így történt.

Az október 4-i esemény szervezője a Csemadok Alapszervezete, a Szülőföldért Polgári Társulása volt. A szervezők az előző szentmisén, a falu hangosbemondóján hirdeti a megemlékezést, s így szép létszámban megjelennek a falubéliek. A nagy diákokat a komáromi Selye János Gimnázium tanulója Morvai Barbara képviselte most is egy verssel. Közreműködött a nyugdíjas klub éneklőcsoportja.

A helyi kis iskola soha nem marad ki a programból, most is a kora reggeli órákban már ott voltak, verssel, gyertyagyújtással, és a tanítónénikkel együtt (akik párkányiak) helyezték el a tisztelet és az emlékezés koszorúját a Minden Magyar Hősök Emlékkeresztjénél. A kisdiákok a négy évfolyammal október 6-án is elmennek a kereszthez minden évben, amikor a tanító nénik mesélnek a vértanúkról.

A szervezőkön kívül minden alkalommal koszorút helyeznek el az önkormányzat és az MKP képviselői is. Himnusszal fejeződött be a szép és méltó megemlékezés.

DE, Felvidék.ma
Morvai Barbara versPolgármester Molnár D. koszorúz{iarelatednews articleid=”56193″}