56915

Az előző hónaphoz képest szeptemberben mérsékelten emelkedett a munkanélküliek aránya, évközi összehasonlításban viszont jelentősebben csökkent. Az állásra várók száma így is tetemes, megközelíti a 350 ezer főt.

Szeptember végén 11,38 század százalékos volt a munkanélküliségi ráta Szlovákiában, közölte hétfőn Marián Valentovič, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ igazgatója. Augusztushoz képest 0,06 százalékos a növekedés, az elmúlt év hasonló időszakához képest viszont 1,06 százalékos a csökkenés (28 666 fő) az azonnal munkába állíthatók esetében. Az igazgató szerint, ami a növekedést illeti, megszokott szeptemberi trendnek számít, mivel ilyenkor, a nyári szünidő végével kerülnek nyilvántartásba a középiskolák végzősei. Abszolút számokban kifejezve 307 054 azok száma, akik azonnal munkába állhatnának, augusztushoz viszonyítva ez 1 867 fős növekedést jelent. Összességében viszont 349 137 a nyilvántartott állástalanok száma.

„A mérsékelt növekedés ellenére jelenleg hatéves minimumon állunk az állástalanok arányát illetően, évközi összehasonlításban pedig a csökkenés terén a második legjobb eredményt (2,1 %) értük el az Európai Unióban” – jelentette ki Ján Richter munka-, szociális és családügyi miniszter a hétfői sajtótájékoztatón. Elmondása szerint 10,5 ezer középiskolás növendéket vettek nyilvántartásba a munkaügyi hivatalok, a legtöbben, mintegy 6409-en szakközépiskolát végeztek, 999-en pedig gimnáziumot.

A felsőoktatásból kikerülők mindegyikének sem sikerül rövid időn belül munkát találnia. A júniusi 10 és fél ezer nyilvántartott egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező állástalan fiatal közül ez idáig 6 ezren találtak munkát, miközben hiány mutatkozik a műszaki végzettségűekből, legalábbis nem jelentkeznek kellő számban a technikai jellegű álláshirdetésekre. “A leggyakrabban meghirdetett állások a végzősök számára műszaki jellegűek, a gyártástechnológia és az informatika területére vonatkoznak, miközben a fiatalok adminisztrációs munkakörben szeretnének a leginkább érvényesülni. A munkaerőpiacon így továbbra sincs egyensúly a kínálat és a kereslet között” – tájékoztatott Katarína Klembalová, a Profesia állásközvetítő portál PR menedzsere.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55641,55299,54774,55070,50707″}