56590

Az Európai Unió kohéziós politikája fontos szerepet játszik az országhatárok okozta akadályok lebontásában és igyekszik előmozdítani a határon átnyúló együttműködési programokat a magyar-szlovák határ mentén is – mondta el a kemma.hu beszámolója szerint Erich Unterwurzache a Monostori erődben.

Az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság Közép-Európáért felelős igazgatója Perényi Zsigmonddal és Milan Gállal, a magyar, illetve a szlovák kormány magas rangú képviselőivel tartott tájékoztatót 2007–2013-as időszak szlovák-magyar határszakaszt érintő együttműködésének eredményeiről.

A résztvevők áttekintették a 2014-2020-as időszak teendőit, valamint szó esett az előző időszak megvalósult projektjeiről, a fejlesztési programok összehangolásáról, az új komáromi híd tanulmányterveiről és a két várost összekötő, újonnan átadott kerékpárútról is.

A találkozón elhangzott, a 2014-2020-as időszak irányító hatósága a szlovák fél lesz. Mint ismert, Brüsszelben a múlt héten hagyták jóvá a két ország közötti határmenti projekt folytatását, amelyre a következő időszakban az unió 10 milliárd eurót tervezett. A stratégiai jelentőségű, 30 milliárdos komáromi híd megépítését más forrásokból támogatja majd az unió – számolt be a sajtótájékoztatóról a kemma.hu.

Erich Unterwurzacher komáromi látogatásán kerekasztal-beszélgetésen is részt vett, melynek során a különböző érdekelt felekkel a határrégióban jelentkező akadályokról, a magyar–szlovák határ menti helyzetről esett szó.

Felvidék.ma