56617

A Füleki Vármúzeum a látogatók elé tárja a város, a vár és az egész térség történetét az őskortól a huszadik század hatvanas éveiig. Igazgatójának, Titton Viktóriának a szavai szerint a múzeum megalapításának az ötlete 1941-ben született, amikor a vár területén kiterjedt régészeti ásatásokat folytattak.

„A feltárásokat és a múzeum megalapításának folyamatát azonban félbeszakította a háború. Az első járási honismereti múzeum ezért Füleken csak 1951-ben jöhetett létre. Különféle átalakulások, átnevezések és költözések után 1994-ben nyílt meg a Vigadó épületében az állandó kiállítás. Ma is itt található, s városi honismereti múzeumként működik” – foglalta össze röviden a múzeum történetét az igazgatónő, hozzátéve, hogy a jelenlegi nevét még 2007-ben vette fel, és a füleki vár is a gondozása alá tartozik.

Közvetlenül a várban, a felújított Bebek bástyában két állandó kiállítás található.
„Bemutatják a vár, a város és környékének történetét. Múzeumunk látogatói itt számos érdekes kiállítási tárgyat láthatnak az őskortól egészen a 17. század végéig, amikor a várat lerombolták” – mondta az igazgatónő. Ehhez a két állandó kiállításhoz kapcsolódik a városi honismereti múzeum állandó tárlata, amely a vár pusztulását követő időszakot öleli át, és egészen a huszadik század hatvanas éveiig mutatja be a város történetét. „Ezekben a termekben láthatók többek között azok a szépen díszített zománcozott edények is, amelyek a hajdani Kovosmalt zománcüzemet dicsérik” – magyarázta az igazgatónő, hozzátéve, hogy mindkét múzeumban különböző témákra rendszeresen időszaki kiállításokat is rendeznek.

A füleki múzeum kiállítási termei sok érdekes tárgyat tárnak a látogatók elé. „A vármúzeumban látható például a Ragyolcról származó több mint háromezer éves kerámia sírlelet, a várgedei bronzleletek egy része, továbbá a Persén előkerült szláv-avar szíjveret” – sorolja Titton Viktória. A vár történetére utalnak kapujának eredeti kulcsai, a mázas csempék, fegyverek, eszközök és apróbb tárgyak sokasága, amelyek között török eredetűek is vannak.
„Figyelemre méltó a Koháry István várkapitány verseit is megörökítő olajfestmény. A városi honismereti múzeum őrzi a füleki vargák céhének 1636-ból származó értékes pecsétjét is” – egészítette ki.

Mivel Fülek a határtérségben található, Magyarországról is sok látogatója van. A kiállításon olvasható kísérőszövegek is kétnyelvűek. „Múzeumunk szlovák és magyar látogatóinak a száma nagyjából megegyezik” – mondja az igazgatónő, aki pozitívan értékeli az idei turistaidényt. „Hasonlóan jól alakult a látogatottság, mint tavaly, s lehet, hogy az idei még azon is túltesz” – állapította meg. Mindezt kiegészítette azzal, hogy az idén a szlovákiai iskolák figyelmét is felhívták múzeumukra, s így a távolabbi városokból is érkeznek látogatóba diákok.

A múzeum vezetősége több újdonságot is tervez a közeljövőben. „Szeretnénk felújítani a vár paliszádrendszerének egy részét, hogy a látogatók fogalmat alkothassanak maguknak arról, hogyan nézett ki a 16. és 17. században az alsóvár, tervezzük továbbá a régészeti feltárások folytatását is, hogy újabb ismeretekkel gyarapodjunk a vár történetét illetően, és a jövő évi turistaidény kezdetére az újabb régészeti leleteket bemutató kiállítást is megnyitunk. A vár falainak felújítására igyekszünk majd előteremteni a szükséges anyagiakat” – fejezte be tájékoztatását a múzeum igazgatónője.

Szeretettel várnak minden látogatót Fülekre.
A TASR nyomán, nzs, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”55917,55901,54953,54900″}