56933

Továbbra is a Smer kormányozhatná Szlovákiát, amennyiben október első felében tartották volna a parlamenti választásokat. Az ASA – társadalmi elemzéseket végző ügynökség közvélemény-kutatása szerint összesen hét párt jutna mandátumhoz, köztük a régóta tetszhalottnak látszó SDKÚ-DS is. A kutatásból az is kiderül, hogy az MKP 5,1 %-ot, míg a Most-Híd 6,7%-ot szerezne. Ez mindkét párt esetében 0,1%-os csökkenést jelent, ami természetesen hibahatáron belülinek számít.

Az ügynökség augusztus 5. és 12. között 1014 tizennyolcadik évét betöltő személyt szólított meg. A megkérdezettek 39,7 százaléka választotta a jelenlegi kormánypártot, a Smer-SD-t. A második helyen a kereszténydemokrata KDH végezne 9,9 %-kal, míg a harmadik a Procházka vezette #Sieť lenne 8,6 %-kal. Mögöttük végezne a szélsőséges SNS (7,2 %), a Most-Híd vegyespárt (6,7 %) és a Magyar Közösség Pártja (5,1 %). Hosszú idő után újból parlamentbe mérték a korábbi kormánypártot, az SDKÚ-DS-t is.

Nem jutna viszont be az igencsak furcsa politizálást folytató Igor Matovič-féle OĽaNO és a korábbi kereszténydemokrata belügyminiszter, Lipšic vezette NOVA koalíciója, mely csupán 6,7 százalékot szerezne, ami a koalíciók esetében nem elegendő mandátumszerzéshez.

A bejutási küszöböt nem lépné túl továbbá a SaS (4,6 %), a SKOK (1,6%), a Šanca (1,6 ), a KSS és a TIP sem (1-1 %). Ezek mellett a többi apró pártra összesen 1,3 százaléknyi voks érkezne.

Az ügynökség munkatársai minden egyes adatközlőnek ugyanazt a kérdést tették fel: „Ha a hétvégén zajlanának a parlamenti választások, Ön részt venne rajtuk?” A lekérdezésből az derül ki, hogy a megszólítottak 62,1 %-a részt venne a választásokon, 37,9 %-uk pedig nem döntötte még el, vagy egyáltalán nem menne el voksolni. Akik a részvételi kérdésre igennel válaszoltak, azokat megkérték válasszanak egy politikai pártot az ábécésorrendbe szedett listából, melyen a pártok vezetőinek neve is fel volt tüntetve.

A Tasr nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56688,56234,55961,55825,55781″}