56632

Rossz gombbal indított Szlovákia a jelenlegi menekültválságban, s így ugratás és nevetség tárgya lett az európai és a világ médiumai részéről. (Frissítve!) Jelentette ki Andrej Kiska köztársasági elnök ma a parlamentben. Az államfő szerint ezért is fontos beszélni annak okairól, hogy miért veszítette el a Szlovákia által képviselt álláspont a 120 ezer Olaszországban és Görögországban tartózkodó bevándorló elosztása elleni küzdelmet. Kiska szerint sem nálunk, sem pedig Európában senki sem nevezte a kvótarendszert a menekültválság megoldásának, Európa nagy részének polgárai és politikai vezetői azonban még mindig úgy gondolják, segítenünk kell azoknak az embereknek, akik a háború és az erőszak elől Európába menekülnek, vagy már itt tartózkodnak.

„Úgy vélem, hogy ezt az emberi humanitárius dimenziót, ezt az érzést alábecsültük. És amikor Szlovákia júliusban bejelentette, hogy a 40 ezer bevándorlóbóll 100 embert hajlandó befogadni, elveszítettük Európa többségének szimpátiáját, és elveszítettük az ésszerű indokok iránti megértést és megbecsülést” – fogalmazott Kiska a képviselők előtt.

Kiska szerint annak, hogy Szlovákia elveszítette a bevándorlók szétosztása elleni küzdelmet, az ún. kvóták meg nem értése is az oka. „Ami az európai tagállamok közti kölcsönös szolidaritás az Európai Unió keletkezéstől számított talán legsúlyosabb válsága idején” – fűzte hozzá az államfő, aki szerint már több olyan dolog is történt, amelyek okán fel kellett tennie a kérdést, nem történik-e meg túlságosan gyakran, hogy a súlyos európai témákban nyílt ellentétbe kerülünk a szövetségeseinkkel. „Senki sem vitatja a saját vélemény érvényesítésének jogát, meggyőződésem azonban, hogy Szlovákia ambíciója ettől jóval több kell, hogy legyen” – fűzte hozzá Andrej Kiska, aki szerint az érdekünk az, hogy mihamarabb kikerüljünk a kirekesztett helyzetből, amelybe kerültünk, s amelyben Európa nagy része ma észlel bennünket.

Andrej Kiska háromnegyed órás beszédét a parlament tanácstermében a képviselők és a miniszterek többsége végighallgatta. Robert Fico kormányfő kubai hivatalos útja miatt nem volt jelen Kiska felszólalása alatt a parlamentben.

Andrej Kiska köztársasági elnök október 7-ei  felszólalásáról Peter Pellegrini házelnök tájékoztatta a képviselőket a testületi ülésen. Kiska felszólalása után kibővített képviselői grémiumülésre került sor, amelyen az államfő a bírókra vonatkozó alkotmánymódosítási javaslatáról tájékoztatta a képviselőket.
Az államfő felszólalásának témája a testületi ülésen az európai menekültválság volt, amit az államfő  a Visegrádi országok államfőinek legközelebbi találkozóján is meg kíván nyitni. Az államfő szerint Szlovákiának tiszteletben kellene tartania az uniós tagállamok Miniszteri Tanácsának döntését a menekültkvóták bevezetéséről, mivel erre köteleznek bennünket az Európai Unió működéséről szóló szerződések. „Az alkotmányunkban az áll, hogy tiszteletben tartjuk a nemzetközi szerződéseket” – jelentette ki az államfő hétvégi politikai vitaműsorban. Amennyiben azonban a kormány elegendő érvvel rendelkezik, véleménye szerint joga van a tanács döntése ellen panaszt benyújtani.

Másrészt viszont úgy véli, azoknak az embereknek a száma, akiket a kvóták alapján be kellene fogadnunk, elhanyagolható, és a befogadásuk inkább gesztus értékű lenne ama országok irányában, amelyeket a menekültválság a leginkább sújt.

Az államfő szerint Szlovákiának joga van elmondania az ügyben a véleményét, ám kis országként meg kellene tartanunk a szövetségeseinket. A panasz benyújtásáról született döntés véleménye szerint ellentmond Szlovákia külpolitikai irányultságának, amelynek prioritása az ország helyzetének megtartása az Európai Unió központjában.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56576,56602,56459″}