57130

Sütő Zsolt, a kürti Strekov 1075 nevű pincészet tulajdonosa az első magyar borász, aki bejutott a világ legjobb éttermébe, adta hírül a Heti Válasz magyarországi hetilap. A pincészetet elsősorban a hagyományokhoz való ragaszkodás és a kísérletezés jellemzi. Ősi szőlőfajtákat gondoznak és próbálnak megőrizni a jövő nemzedékeknek.

A dániai Noma étterem évek óta a világ abszolút élvonalában található. Annak borfőnöke nyilatkozta, hogy manapság már aligha kaphat Michelin-csillagot olyan étterem, amelyik nem friss, szezonális alapanyagokból főz, és egyre inkább úgy tűnik, az ellenőrzött, minél kevesebb vegyi beavatkozással készülő borok iránt is nő az érdeklődés. Bordeaux hatalmas vegyi üzemre emlékeztet, szemben a természethű borok világával, ahonnan egyre többet rendel étterme számára.

Ez a szemléletváltás nyithatta meg az utat a kürti Strekov 1075 borászat számára, írja a Heti Válasz. PortA #2 elnevezésű házasításuk az első tétel, amely magyar borász alkotásaként felfért a 2014-ben is a világ legjobb éttermének választott Noma étterem borlapjára. Pedig ide a világ minden tájáról érkeznek borok.

A kürti borászat egyik különlegessége a PortA #2 amolyan monarchiás nosztalgiautazás: az egyik legnépszerűbb fehér fajta, az olaszrizling és és zöldveltelini házasításából született. „Az olaszrizlinget héjon áztatják, amitől külsőre is ún. narancsboros jegyeket mutat. A sötétebb, szűretlen benyomást keltő színvilág rendkívül illatos, gyümölcsös ízzel párosul. A természethű borokra jellemző nyers hatás tehát nem marad el. A literenkénti 48 mg-os összkéntartalom pedig rendkívül visszafogottnak számít. Ennek köszönhetően elmarad a torokmaró hatás, ugyanakkor élénk gyümölcsösség jellemzi. Sütő Zsolt PortA #2-borát” – fogalmazott az említett lapban Lukácsy György.

Sütő Zsolt autentikus borai tavaly és tavalyelőtt is nagy feltűnést keltettek a budapesti Mitiszol Fesztiválon. Az azonos nevű blog írója, Nemes Richárd szerint, az, aki az elmúlt években kóstolt felvidéki borokat, annak talán ma már nem meglepetés, hogy milyen magas minőségű és egyben izgalmas borok kerülnek ki néhány borász keze alól Dél-Szlovákiában. Persze, így is akadtak bőven, akiknek leesett az álluk a kürti boroktól a borfesztiválon, amelyre idén is novemberben kerül sor a Millenárison. Zsolt nemzetközi klasszis szintű boraihoz elengedhetetlen az organikus szőlőgazdálkodás, valamint az a világra nyitott és előremutató gondolkodásmód, amely a pincészet borfilozófiáját is áthatja, jegyezte meg a blogíró.

„Az az autentikus bor, amely egyedi, a gyökerekből fakad, azonosul a környezetével, és ezt a lehető legszebb formájában képes megmutatni. A legmagasabb kategória egy borban az, ha képes kommunikálni, képes elmesélni történeteket, azt a világot ahonnan jött” – vallja a világhírnév kapujában álló kürti Sütő Zsolt.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”51671,51039,43694″}