57050

Maradandó élménnyel gazdagodhattak az idén újrainduló Honti Kaszinó nyitórendezvényének résztvevői. Molnár Imre történész az elmúlt ötszáz esztendő kiemelkedő személyiségeit, vértanú hőseit sorakoztatta fel előadásában.
A Hegedűs család 4. találkozója zajlott Ipolybalogon, ahova a A Hegedűs család mintegy 220 tagja
érkezett a 11 órakor kezdődő szentmisére. A helybeli plébános úr, György Ferenc és a faluk szülötte, Gyurász Pál káplán, aki Ipolyságon működik, végezték az ünnepélyes Kodály-misét.
A lévai kultúrotthon mellett működő Garamvölgyi Színpad előadásában szeptember 20-án, Nagycsalomján láthatta a kultúrát kedvelő közönség Gárdonyi Géza A bor című színművét Tuèek Erika
rendezésében.
A bussai kultúrház nagytermében szüreti ünnepséget rendezett a Csemadok alapszervezete Bussa község hivatalával.
Október 4-én a Nagykürtösi járás több községének templomában a hívek hálát adtak az idei termésért.
Új erővel üzemel az ipolyszécsényen lévő bélyegmúzeum.
A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya csapatának kulturális mélybúvárkodásban volt része Budapesten.
Ismét megmutathatták tehetségüket a magyarnóta-énekesek! a XVI. alkalommal megrendezett Őszirózsa magyarnótaénekesek országos versenyén.
Október 9-10-én -Az ember tragédiája szerzője halálának 151. évfordulóján – Madách Imre Irodalmi Napokat tartottak a szlovákiai Alsósztregován, illetve a magyarországi Csesztvén.
Színes őszi programok Ipolyhídvégen: Immár 7. alkalommal került megrendezésre a polgármesteri hivatal, önkormányzat, a Csemadok és a nyugdíjasklub szervezésében a hagyományos szüreti felvonulás és mulatság.
A Nagycsalomjai Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás szervezésében 2015. szeptember 27-én került sor a nagycsalomjai római katolikus templomban a Jópásztor
Imakilenced 3. állomására.
Augusztus 22-én, szombaton délután 13 órakor sportolni szerető fiatalok és idősebbek csapatai lepték el az ipolynagyfalui sportpályát.

A lap elektronikus változatban megtekinthető ITT>>>.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57044,55789,55282″}