A Magyar – Szlovák Történész Vegyes Bizottság konferenciájára október 13-14-én került sor Budapesten. A konferencia másnapján a regionális identitásvilágok, nemzetépítő törekvések a 19. századi Magyarországon témakörben Alica Kurhajcová, Kovács Anna, Lucia Segl’ová, Bóna László, Hajdu Anikó, Bagdi Róbert és Demmel József tartott előadást.
Amint arról tegnap már beszámoltunk, kétnapos konferenciát tartott a héten a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében a Magyar-Szlovák Történész Vegyes Bizottság. A keddi, október 13-i nap hozzászólásai során mind a magyar, mind a szlovák kutatók felvetették, hogy a valódi nemzeti öntudatnak vajon mennyire lehetett lényeges összetevője a magyar nyelvismeret alapján kialakult, sok esetben törékeny, a magyar közművelődési egyesületek által jelentős mértékben támogatott és a felszínen elkápráztató eredményeket mutató, viszont 1918 után a szlovákba visszaváltó itteni magyar identitás?
A konferencia másnapján, október 14-e délelőtt Alica Kurhajcová előadása a felső-magyarországi városokban szervezett 19. század végi – 20. század eleji, (főként március 15-i) ünnepségekről, bankettekről, színházi előadásokról is tulajdonképpen mintha pontosan erre a kérdésre kereste volna a választ.
Kifejezetten jót tett a konferenciának, hogy a nyelvi, nemzetiségi viszonyokról több esetben is olyan előadók beszéltek, akiknek életében fontos szerepet játszanak a dél-szlovákiai vagy a magyarországi többségi-kisebbségi viszonyok.
A Besztercebányai Bél Mátyás Egyetem tanárának érdeklődése például természetesnek mondható, hiszen édesapja szlovák, édesanyja pedig magyar nemzetiségű, bár értekezésének címadó ötlete ennek ellenére mégsem tőle, hanem témavezető tanárától származik.
Alica Kurhajcová, a szlovák tannyelvű Besztercebányai Egyetemi oktatója – magyar édesanyjának köszönhetően – szlovák iskolái ellenére kiválóan beszél magyarul, csodálkoztunk is rajta, hogy ennek ellenére előadását mégis szlovák nyelven tartotta.
Hasonló kettős nyelvi-nemzetiségi háttér jellemzi a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének igazgatóját, Kovács Annát, aki 1946-ban Szlovákiába áttelepült magyarországi szlovák szülők gyermeke, és ezért ő már odakint született. A család végül bizonyos értelemben úgymond „visszamagyarországiasodott”, hiszen az 1960-as évek elején – Kovács Anna édesapjának kezdeményezésére végül Révkomáromból visszaköltöztek Magyarországra.
Kovács Anna (Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete) a pesti szlovák egyetemi ifjúság egyik folyóirata köré csoportosuló irodalmi szakosztály törekvéseit és sorsát mutatta be egészen az 1920-as évekig. Mint előadásából kitűnt, a budapesti szlovák elitnek azért volt kitüntetett jelentősége, mivel a szlovákok legalább annyira szellemi központnak tekintették Budapestet, mint a magyarok, tőle várták a „megoldást” vagy – ahogy akkoriban fogalmaztak – „Pestre felszabadítóként tekintettek”.
A szlovák nemzet egyik központi akaratnyilvánításaként kanonizált 1918. október 30-i turócszentmártoni kiáltvány keletkezésének összes ma ismert részletéről számolt be Lucia Segl’ová, aki elmondta, hogy a politikai mozgalom vezetői hogyan zárták ki belőle a nőket, milyen alacsony százalékarányban határozták meg az aláírók között a diákok, a munkások, az iparosok és a parasztok arányát, kikben bíztak meg és – a felsoroltakon kívül – konkrétan kiket zártak még ki. Sőt, arról is beszámolt Segl’ová, hogy a megbízhatónak tekintett családokból kik voltak, akik – tartva a retorzióktól – végül megbízhatóságuk ellenére – mégsem merték aláírni a deklarációt – pedig mint utóbb kiderült – félelmeik nem bizonyultak megalapozottaknak.
Ez után a Selye János Egyetem végzett két szlovákiai magyar fiatal történész következett. A Füleken született és ma is ott élő, de az Eszterházy Károly Főiskola doktorandusz-hallgatójaként Késmárk történetét kutató Bóna László a 19. század második felében kibontakozó német-zsidó-magyar vetélkedésről, illetve ennek a szlovák társadalomban való lecsapódásáról számolt be előadásában.
Az ugyancsak Egerben doktrandusz, Paláston élő Hajdu Anikó pedig Hont vármegye kulturális életének nemzetiségpolitikai vetületeit elemezte a 19. század második felében. 
Velük egy szekcióban Bagdi Róbert a többnemzetiségű Zemplén vármegye települési névhasználatáról számolt be.
Demmel József Turóc, Liptó és Zólyom vármegyében vizsgálta és ismertette a közönséggel a magyar közigazgatás és a nemzetiségi kérdés összefüggéseit.
Előadását is hozzászólások követték, majd a délutáni előadássorozatot is vita zárta, amelyet a zágrábi egyetemen eltöltött vendégtanári évek után a három éve a Varsói Egyetemen tanító Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének tanára moderált, majd zárt le.
Gecse Géza, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”56857,56740″}
