56998

A somorjai SBK női kosárlabdacsapata az 10 nap alatt (október 10. és 17. között) négy, 4 nap alatt (október 14. és 17. között) pedig három meccset játszott le, sajnos kevés sikerrel, hiszen csak a kassai Cassovia otthonából sikerült elhozniuk a három pontot, igaz otthon a besztercebányaiak ellen kettő, s legutóbb a pozsonyi Slovan ellen 5 ponttal kaptak csak ki.

Az erőltetett menetnek köszönhetően sok a sérült, ráadásul az eredmények sem úgy alakultak, ahogyan azt a klubon belül elképzelték. A helyzetről azt a somorjai születésű és somorjai lakhelyű Slama Angelikát, kérdeztük, aki a pozsonyiak ellen 58:53-ra elvesztett találkozón egymaga szinte a pontok felét, azaz 25 pontot szerzett.

„Jelenleg elég rossz a helyzet a csapatban, ugyanis csak hatan edzünk, össze vissza 9-en vagyunk és Vynuchalová, a liga tavalyi szezonjának pontkirálya is sérült. Ráadásul a múlt héten 4 nap alatt 3 meccsünk volt, amit 8-an játszottunk le. Pozsonyiak ellen már csillagokat láttam. S ez az erőltetett menet meg is látszott rajtam.” – nyilatkozta a somorjaiak saját nevelésű játékosa.

A somorjai csajok szombaton, október 24-én Poprádra utaznak, de a nem éppen jó előjelek ellenére szeretnének javítani az utóbbi napok rossz sorozatán.

MJ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56642,56598″}