56801

A jövő héttől – várhatóan október 20-tól – kezdve egy hónapon át ötven szlovák rendőr járőrözik majd a magyar-szerb határon. Az erről szóló belügyminisztériumi döntést október 14-én hagyta jóvá a szlovák kormány.

A belügyi tárca által kiadott közlemény szerint a rendőrök küldése a visegrádi államok közti szolidaritás jegyében történik, a magyar fél felkérését követően. Az ötven szlovák rendőr járőrszolgálatot lát majd el magyar-szerb határon – ennek érdekében az egyenruhásokkal együtt 17 darab könnyű terepjáró gépkocsit és két csapatszállító járművet is küldenek Magyarországra. A rendőrök a szokásos felszereléssel érkeznek: az egyenruha mellett kézi lőfegyver, gumibot, bilincs és gázspray lesz náluk. Felszerelésükről a szlovák belügyminisztérium gondoskodik, míg ellátásukról – szállás és élelem – a magyar fél. A minisztérium tájékoztatása szerint a szlovákiai rendőröket úgy válogatták ki, hogy nyelvismereteiknek köszönhetően segíthessenek a tolmácsolásban a magyar, valamint cseh és esetleg a lengyel kollégáik felé. Többségük a szobránci idegenrendészeti igazgatóságról, valamint a kassai és nyitrai kerületi rendőrségről érkezik majd.

Robert Fico miniszterelnök kifejezte abbéli reményét is, hogy ehhez a segítségnyújtáshoz hamarosan Lengyelország is csatlakozik, miáltal különösen kiemelkedő kezdeményezéssé válik mindez a V4 együttműködés keretében. A kormányfő szerint Varsó ma jelentheti be a segítségnyújtás konkrétumait. Fico azt is bejelentette, hogy kétoldalú megegyezések alapján kormánya kész más országoknak is segíteni – példaként Görögországot említette, ahol az ún. hot-spotok építésében tudnia Szlovákia közreműködni
Ismert: október 13-án megérkeztek azok a katonák Magyarországra, akiket a cseh kormány küldött szintén a visegrádi együttműködés keretében a déli határra. A katonákon kívül szárazföldi műszaki eszközök – tehergépjárművek, kotrógép, tábori konyhák – kerültek a magyar-horvát határra.

tasr nyomán szd, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”56774,56691″}