56529

Csehország több mint száz katonát és rendőrt küldhet Magyarországra a schengeni határ védelmére – közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter pénteken, október 2-án Prágában.
A belügyminiszter szerint a cseh katonák és a rendőrök akár néhány hónapot is eltölthetnek Magyarországon. További néhány száz embert Szlovákia és Lengyelország is küldhet közösen a magyar határra – tette hozzá.
A V4-ek tervezett közös akciójáról Chovanec nyilatkozata előtt Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök tájékoztaott a Twitteren megjelent rövid bejegyzésében.
“Magyar partnereinktől kaptuk a felkérést rendőreink, technikánk, katonáink bevetésére a schengeni határok védelmére” – mondta Milan Chovanec újságíróknak a cseh parlamentben.
Bejelentette, hogy a négy visegrádi ország belügyminiszterei október 8-án Luxemburgban találkoznak és megvitatják a témát. Leszögezte: Csehország lehetőségei szerint kész eleget tenni a magyar kérésnek. Megegyezés esetén a cseh katonák és a rendőrök kiküldése mintegy két hét kérdése.
“Úgy vélem, hogy a szám nagyon érdekes, több tucatnyi rendőrről van szó, a rendőrök és a katonák együttes létszáma biztosan meghaladja a százat” – nyilatkozta a cseh belügyminiszter. Hozzátette, hogy Csehország műszaki eszközöket is küld Magyarországnak.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy közös határrendészeti, határvédelmi együttműködésre léphetnek a V4-ek, azaz a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország).

Elmondta, hogy a határrendészeti együttműködés előkészítése zajlik, Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban a napokban diplomáciai lépéseket tesz. Lázár János rendkívüli jelentőségűnek, szövetségerősítőnek nevezte a V4-eknek a migráció kérdésében egymás iránt tanúsított szolidaritását és brüsszeli fellépését.
“Kormányunk (cseh) kész segíteni Magyarországnak a schengeni határ védelmében. Egy közös V4-es akciót javasoltunk” – olvasható a cseh miniszterelnök Twitteren pénteken megjelent bejegyzésében.
Jelenleg Csehország tölti be a V4-ek soros elnöki tisztségét, és Prága ennek alapján kezdeményez közös lépéseket a migrációs válság megoldása érdekében.

Josef Becvár, a cseh hadsereg vezérkari főnöke egy hete a közép-morvaországi Libavában azt közölte, hogy Csehország húsz katonát, közlekedési eszközöket, tábori konyhát és egy földfúrót küld Magyarországra, hogy segítsen megoldani az illegális bevándorlással összefüggő gondokat.
Martin Stropnicky védelmi miniszter egy, a múlt szombaton megjelent lapinterjúban azt mondta, hogy várhatóan néhány tucat, mintegy ötven cseh katona menne Magyarországra.
A cseh katonák és a műszaki eszközök várhatóan október 15-től mintegy két hónapig lesznek Magyarországon – mondta Becvár.

Csehország korábban a menekültválsággal kapcsolatban már 50 darab nagy befogadóképességű katonai sátort is küldött Magyarországra.

Kokes János, Prága, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56397″}