57012

Különleges és emlékezetes nap volt a dunacsúnyiak számára október 14-e. Ekkor ugyanis egy esős, borongós szerda délutánon ismét Dunacsúnyba látogatott és szentmisét mutatott be Zsifkovics Egyed, a kismartoni egyházmegye püspöke a helyi Szent Mihály arkangyal tiszteletére felszentelt plébániatemplomban. Idelátogatásának gyakoriságáról tanúskodik, hogy utoljára két és fél évvel ezelőtt, 2013. április 17-én látogatott el ebbe az egyházközségbe.

Egyed püspök úr horvát gyökerekkel rendelkezik, Németújvár, azaz Güssing szülötte, s származása is okot adott a múltban és jelenleg is arra, hogy meghívják Csúnyba misét celebrálni, hiszen ebben a kis községben, mely 1947-ig Magyarországhoz tartozott, Oroszvárral és Horvátjárfaluval egyetemben, a magyarok mellett horvátok is élnek. A templom búcsúját Szent Mihály napja utáni hétvégén, vagyis október 3-án és 4-én rendezték, s ennek mondhatni folytatásaképp zajlott le a mostani nagy esemény. Az öt órakor kezdődő szentmisét Egyed püspök úr mutatta be oltártestvéreivel, s a mise szólt horvát, szlovák, latin és német nyelveken is. Részt vett rajta a Fertő tó nyugati partjához közel fekvő szentmargitbányai, többnyire amatőr színészekből álló, csaknem 300 tagú színtársulat is, mely már 90 éve bemutatja évente a bánya területén a passiójátékokat.

A SzentmiseA szentmisén részt vett a diplomácia több képviselője is. A mise végén záró áldása előtt a megyéspüspök gratulált Červený Marián, helyi plébános úrnak júniusi 60. születésnapja alkalmából, s kiemelte aktív tevékenységét, amolyan hidat ellátó szerepét, fáradhatatlan tevékenységét a közös, ma már amolyan képzeletbeli határokon átnyúló kapcsolatok ápolását illetően. Továbbra is sok erőt és jó egészséget, a Mindenható áldását kérte rá a jövőbeli tevékenységéhez. A mise után az esemény folytatódott a közeli kultúrházban, ahol lehetőség nyílt egymással ismerkedni, új barátságokat kötni egy szeretetlakoma mellett. Ennek keretében bemutatkoztak a szentmargitbányai szereplők közül néhányan, s már most meghívtak minket jövő június közepétől augusztus közepéig, vagyis két hónap alatt 19 alkalommal előadandó passiójátékuk bármelyikére Szentmargitbányára. Sőt, a Felvidékről, illetve Magyarország területéről érkező látogatók számára még kedvezményes belépőkkel is szolgálnak.

Nagyon érdekes volt elbeszélgetni egy helyi illetőségű idősebb bácsival, akinek a tarsolyában annyi, de annyi érdekes történet van, visszaemlékezés és emlékek tömkelege még a magyar időkből is, egészen pontosan arról, hogy a 40-es években volt bérmálkozás utoljára magyarul, amikor Győrből jött ide boldog Apor Vilmos püspök idejében bérmálni ő, vagy valamely kanonokja, hiszen ezek a községek egyházmegyeileg Győrhöz tartoztak. Jelenleg a magyar közösség számára hetente hétfőnként vannak magyar-szlovák misék, horvátul pedig egy héten háromszor, a többi szlovákul. Pedig a 70-es évek elején még csak magyar és horvát misék voltak. Hogy megváltozott azóta a misék aránya… Megfontolandó volna a jövőben Zsifkovics és Orosch püspökök (2013. szeptember 30-án a falunap alkalmából volt az egyházközség vendége) után meghívni a közös történelmi múlt apropóján a győri megyéspüspököt is.

Zilizi Kristóf, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”48349,56445,56415,56172,56049,55558″}