57682

A zselízi Kincső gyermeknéptánccsoport megalakulása 20. évfordulójának méltó megünneplésére készülődve októberben, a szervezés és a műsor gyakorlása mellett nem hagyta ki a Fölszállott a páva tehetségkutató tévéműsorban való megmérettetést sem. A Kincső és az Apró Kincső néptánccsoportok vezetője a Juhász házaspár. Juhász Eszterrel beszélgettem a november 27-én, pénteken a DUNA TV csatornán, 20.35-kor kezdődő műsorban való szereplésük kapcsán.

Próbáljuk meg – de ha nem sikerül sem áll meg a világ. Ez lett a krédónk – kezdte élménybeszámolóját Juhász Eszter, majd így folytatta: A gyerekek miatt, a szülők miatt vágtunk bele. Meg persze kellett egy olyan lelkes oktató, akit emberileg, szakmailag táncosaink elfogadnak, akinek a szavára éjjel-nappal „haptákba” vágják magukat a gyermekek. Ifj. Juhász SándorSelfi Ifj. Juhász Sándorral beleegyezése nélkül biztosan nem jelentkeztünk volna be a versenybe. Igaz, koreográfiája a legutóbbi Eszterlánc – Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztiválon kiemelt aranysávot kapott, tehát volt mire alapoznunk. Pedig csapatunk nem válogatott gyerekekből áll. A hét párban van aki még kicsike, van aki túlnőtt már rajtam is, van akit „a viselet” tart össze, a másikon alig bírjuk a mellényt begombolni… De egyébként sem vagyunk egyformák, mindenki más. Ezeket a gyerekeket mégis valami összeköti: a közös munka, mely verejtéktől sem mentes, és a közös élmények. A próbákon mindegyikük egyforma, a lehetőség a megmutatkozásra mindenkinek adott… Csak be kell járni a kincsős próbákra hetente háromszor, és végigcsinálni hónapokon keresztül, ünnepnapokon is, és a nyári szabadság alatt. Az eredmény rengeteg áldozat árán születik meg.

Hogyan éltétek át a szereplést, a sikert?
Megyünk a TV-be! Ez volt a legnagyobb élmény. Ott mindent látni, felfedezni, a képernyőről ismert arcokkal találkozni, a Hajrá Apró Kincsőtévémacival fotózkodni… És mindeközben az esélytelenek nyugalmával készültünk. Bevallom, miután a tévé folyosóján összefutottunk barátokkal, ismerősökkel, s láttuk, milyen csapatokkal kerülünk megmérettetésre, na akkor lettünk idegesek az urammal: minek jöttünk ide, mit keresünk itt?! A próbák alatt a kamerák kereszttüzében viszont sem a gyerekeket, sem pedig oktatójukat maga ez az állapotunk nem zavarta. Tették a dolgukat közvetlenül a stúdióba érés után. De miután a zsűrit meglátták, kezdett remegni a szoknya, jöttek a különböző kérdések: Mi lesz, ha megbotlom a gatyámban? Mi lesz, ha leesik a szoknyám… Jééé! Eszternéni! Felém jön a kamera! Olyan a síne, mint nálunk a vasútállomáson! Ilyen élmények közt vártuk, hogy szólítsanak. Aztán egyszer csak elkezdte húzni a zenekarunk, Szabó Matyi prímásunk mosolya feledtette a táncosokkal hol is vannak, és eltáncolták. Bodrogközi koreográfiánkat mutattuk be. És hetek elmúltával jött a levél, hogy készüljünk, mert júliusban táborozni fogunk a pávásokkal Balatonakarattyán, bekerültünk a tévés adásba!

Mi a tétje a következő szereplésnek?
A negyedik elődöntőben, november 27-én mutatjuk meg tudásunkat. Miután kiderült, hogy Felvidékről egyedüliként jutottunk tovább, a feladat súlya és fontossága hatalmas nyomásként nehezedik ránk, vezetőkre. A szülők mindenben támogatnak, Ifj. Juhász Sándort imádják. Bár verseny, mi mégsem annak fogjuk fel. Aki ide bekerült, az már olyan szakmai színvonalat képvisel, hogy csak kis különbségek döntenek a továbbjutókról. A mi célunk a selejtezőkre irányult, ott becsületesen helytállni. Ezt sikeresen megoldottuk. A tévés szereplés egy nem várt bónusz. Örülünk, hogy Pozsonytól Kassáig kísérik majd figyelemmel a szereplésünket, képviselve gyermekcsoportjainkat, az itthon maradottakat. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl. Felvidékről 12 produkciót látott a szakmai zsűri a területi előválogatók során. Tudom, hogy minden felkészítő a legjobb tudása szerint, a maximumot hozta ki a táncosokból, énekesekből, zenészeiből. Őket is képviseljük, nekik is, miattuk is táncolunk pénteken este a Duna TV-ben. Kérünk mindenkit, miattunk kapcsolják be a készüléket, nekünk szurkoljanak, értünk izgulva töltsék el a péntek estét. Köszönjük.

A vezetők egy hangulatos kisvideót is készítettek a csapatról a megmérettetés kapcsán, ami IDE>> kattintva tekinthető meg. 

Hírportálunk sok sikert kíván a pénteki szerepléshez!

Nagy Dániel Csilla, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56489,56418,56758,56812″}