57631

November 17-én államünnep lévén, szokatlan napon, kedden tartották Torna várának soron következő tisztítását. A vár területét először október 10-én kezdték tisztítani, majd a munkát október 24-én, valamint november 7-én folytatták. A november 17-i időpont volt az utolsó a 2015-ös évben, s mivel ez munkaszüneti napra esett, nyugatról váratlan segítség érkezett. De erről majd később.

Az akciót hivatalosan Torna Község Önkormányzata és a Castrum Thorna Polgári Társulás szervezte s a vár és környéke kitisztítását tűzték ki célul. Gyakorlatban az ötlet Surovec Róbert tornai önkormányzati képviselőtől származik, aki a szívén viseli a vár sorsát.

„A vár nekünk több mint egy egyszerű rom, nekünk egy szimbólum, mely a miénk és tennünk kell érte, hogy megőrizzük utódainknak is.” – mondta a Via Nova Ifjúsági Csoport tornai alapszervezetének alelnöke.

A Castrum Thorna polgári társulás megalapításának gondolata a 2014-es év végén született meg. A frissen ideköltözött Martin Kubo régész Tornán keresett magának társakat, hogy megkezdődhessen a tornai vár régészeti feltárása, falainak konzerválása. Így találkozott Király Bélával és a frissen önkormányzati képviselőnek választott Surovec Róberttel. Több lehetőséget is megfontolva egy polgári társulás létrehozása mellett döntöttek. A szerveződő társuláshoz negyedikként a szintén tornai Zuzana Trifonová csatlakozott. Ők négyen lettek a társulás alapító tagjai. Gyorsan terjedt az új szervezet alapításának a híre, így további önkéntesek csatlakoztak. Első közgyűlésünkre 2015 áprilisában került sor, itt lettek megválasztva az egyesület vezetőségi tagjai. A négy alapító tagon kívül Amália Holíková fazekas került még a vezetőségbe. A társulás első elnöke Martin Kubo régész lett. A Castrum Thorna polgári társulás hivatalosan 2015. április 22-én alakult, ugyanis ezen a napon lett bejegyezve a belügyminisztérium központi nyilvántartásába.

„Polgári társulásunk legfőbb célja a Tornai vár megmentése, megőrzése az elkövetkező korok generációi számára. Megőrzés alatt a még meglévő falak állagának megóvását értjük, tehát célunk nem a vár teljes körű rekonstrukciója. Munkánkat a statikai és az építészettörténeti felmérések elvégzése után kezdhetjük csak el, hogy ezzel tegyünk eleget a Kassai Műemlékvédelmi Hivatal követelményeinek. Jelenleg a Tornai várhoz fűződő tulajdonjogi viszonyunkat intézzük. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdtük a vár megtisztítását az ott elburjánzó növényzettől.”- mondta Surovec Róbert.

A november 17-i akció is nagyon hasznos volt, összesen 35 -en dolgoztak a váron, és persze Sirius, a ló sem hiányozhatott, aki nagy segítség volt a várdombon.

„Bár egész nap köd volt, de a munkához az időjárás tökéletesen megfelelt. Sikerült teljesen eltávolítani a már korábban kivágott fákat, és a vár déli oldalán, a déli bástya környékén is megtisztult egy kisebb terület.”- folytatta Surovec.

Az idei utolsó akcióhoz meglepő helyszínről érkező önkéntesek is csatlakoztak, hiszen a somorjai Via Nova ICS tagjai, Mathédesz Lajos, Cséfalvay András és Méry János majd 400 kilométert és több mint 9 órát utaztak azért, hogy segíthessenek a vár megtisztításában.

„Reggel 5-kor indultunk Somorjáról, és kb. fél 10-re értünk a tett helyszínére. Ittunk egy kávét a vár alatt lévő étteremben, felsétáltunk a várdombon és fél 3-ig meg sem álltunk. Akkor is csak azért, mert készen lett a finom káposztaleves. – mondta mosolyogva Méry János, somorjai önkormányzati képviselő.

„Surovec Róbit július óta ismerem, egy szobába kerültünk Strasbourgban, és sokat beszélgettünk. Mesélt a Tornai Lapokról a helyi Via Nováról, a képviselőtestületről és természetesen a várról. Azt is mondta, hogy a Kincskeresők egyik vezetője én pedig a neten rátaláltam egy a várról szóló legendára http://tornakozossege.eu/Ertekeink_Kincskeresok.html ezután még jobban kezdett érdekelni a vár és a vár története.” – folytatta Méry, aki egyébként a helyi Via Nova elnöke is egyben.

„A három somorjai srác tényleg nem nézelődni jött, szinte megállás nélkül dolgoztak.”- mondta az egyik helyi úr, Fazekas László.

Szimpatikus volt ezt az akció, s mivel mi is csináltunk hasonlót Sámoton, a helyi Szt. Margit kápolna körül októberben, gondoltam egyet, szóltam a fiúknak, és fölkerekedtünk. Még szerencse, hogy nemcsak én vagyok ennyire fanatikus, hiszen munkaszüneti napon kevesen indulnának útnak hajnalban azért, hogy saját költségükön kilenc órát utazzanak azért, hogy egy messzi várrom körüli terület kitakarításában részt vegyenek. Szerencsére mi ezek közé a kevesek közé tartozunk. – folytatta Méry János

„Nagyon jó akció volt, a helyiek kedvesek voltak és nagyon örültek nekünk. Engem rá lehet ilyesmire beszélni, s Jancsi tudja ezt. De nem baj, sőt, hiszen egy nemes célért mentünk Tornára. – tette hozzá Cséfalvay András, somorjai magánvállalkozó, aki a helyi Via Nova egyik elszánt tagja.

Az önkénteseket a már kihagyhatatlan almás lepény, és sós sütemények mellett káposztalevessel – korhelylevessel – kínálták a szervezők. A nap jó hangulatban telt el, és a nap végére mindenki gyönyörködhetett a már szinte teljesen megtisztított várban.

„Most a vár sokkal látványosabb, és persze a közlekedés is biztonságosabb a műemlék területén. Ez nem csak a turistáknak jó, de gondolom fontos az elkövetkező évek munkáihoz, a várfalak felméréséhez, dokumentálásához is. – mondta a somorjai Mathédesz Lajos régész, aki Martin Kubo régész személyében régi ismerőssel találkozott, hiszen együtt jártak egyetemre Nagyszombatba. A legjobb, hogy ők előtte nem is egyeztettek. Bizony, kicsi a világ.

„Mindenkinek köszönjük a munkáját, hogy pénzt és időt nem kímélve részt vesz a tornai vár megmentésében. Folytatás februárban.”- fejezte be Surovec Róbert.

A szerző képriportja ITT>> tekinthető meg.

Felvidék.ma