57172

A bírák megbízatása azon naptári év elteltével járna le, amelyben betöltötték 67. életévüket. Ezt a mondatot szeretné az alkotmányba belefoglalni Ján Figeľ, Pavol Hrušovský (mindketten a KDH képviselői), valamint Bugár Béla és Lucia Žitňanská (Most-Híd) ellenzéki képviselő. A javaslat annak a vitának az eredménye, melyet Andrej Kiska köztársasági elnök kezdeményezett.

A jelenlegi gyakorlat szerint az államfő a hatvanötödik életévük betöltése után hívhatja vissza a bírákat. Az elnök ezen döntésének feltétele az SZK Bírói Tanácsának javaslata, melyet az köteles benyújtani. Az alkotmányban és a törvényben azonban nem szerepelnek semmilyen kritériumok, melyek meghatároznák, hogy az államfő milyen módon alkalmazza ezt a jogkörét. „Ebből következik, hogy a köztársasági elnök döntésének, hogy mikor és kit hív vissza a bírói funkcióból, gyakorlatilag semmilyen objektív korlátai nincsenek,” érvelnek az előterjesztő ellenzékiek.

A 67. életév betöltése szerintük olyan határ, mely figyelembe veszi az átlagéletkor kitolódását és más, elsősorban az uniós tagországok hasonló korhatárait. Az ellenzék egyúttal az alkotmánymódosításban javasolja azon bírák számára az átmeneti időszakot is, akik 67. életévüket az alkotmánymódosítás hatálybalépése előtt töltik be. Ez 2016 márciusától számítódna, miközben a 67. életévüket hamarabb betöltő bírák 2016 végéig láthatnák el funkciójukat.

A köztársasági elnök számára még mindig adott a lehetőség, hogy a Bírói Tanács javaslatára visszahívjon egy bírát abban az esetben, ha annak egészségi állapota hosszú időn át, legkevesebb egy éven keresztül nem teszi lehetővé, hogy maradéktalanul ellássa bírói feladatait.

Kiska erről a változásról október 7-én tárgyalt a képviselőkkel. Akkor a parlamenti pártok többsége kifejezésre juttatta, hogy kész tárgyalni az alkotmánymódosításról olyan értelemben, hogy az államfőnek ne kelljen visszahívnia a bírákat. „Készek vagyunk tárgyalni, hogy az alkotmánymódosításra még ebben a választási időszakban sor kerülhessen,” mondta akkor Figeľ.

Az államfő még ezt megelőzően kijelentette, szeretné, ha az alacsonyabb szintű bíróságok esetében a 67. életév betöltésével, a Legfelsőbb Bíróság esetében pedig a 70. életév betöltésével szűnne meg a bírák megbízatása. Meggyőződése szerint ugyanis a változás megerősítené a bíróságoknak a végrehajtó hatalomtól való függetlenségét, és mindenki számára egyforma és igazságos elbírálást biztosítana.

A köztársasági elnök kezdeményezését pozitívan fogadta a Bírói Tanács is, melynek tagjai ezt szeptember 28-án tartott ülésükön juttatták kifejezésre. Ők azonban egységes korhatár megállapítását szeretnék minden bíró számára, és ugyanezt javasolja az ellenzék is. Kiska javaslatát támogatja Daniela Švecová, az SZK Legfelsőbb Bíróságának elnöke, Tomáš Borec igazságügyi miniszter és ilyen szellemű változást szeretne Peter Pellegrini, az SZK Nemzeti Tanácsának elnöke is. Ő azonban szeptemberben megkérdőjelezte, hogy a parlament még ebben a választási időszakban jóváhagyja az alkotmánymódosítást.

A tasr nyomán NZS, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”48708,48244,47194,46533,55987,47610,47342,44972″}