57471

Európa gyászol – Ebben a kritikus helyzetben is cselekedni kell – További korlátozások és ellenőrzések várhatók – Nem hitelesek a kormány bevándorlásellenes kijelentései, hiszen ők engedtek migránsokat Bősre – A március 5-e után létrejövő kormánytól valós biztonságpolitikai intézkedésekre van szükség.

November 14-én gyászba borult Európa. A Magyar Közösség Pártja soron következő Országos Tanácsa ülése egyperces néma csenddel adózott a franciaországi merényletsorozat áldozatai emlékének. Azon túl, hogy elítéljük az ártatlan emberek életét követelő brutális terrorcselekményt, ki kell mondani: nagy a baj! Szembe kell nézni a tényekkel, még akkor is, ha sokan vádolnak majd azzal, hogy félelmet gerjesztünk az emberekben.

Franciaországot az idei év elején is érte már egy emberéleteket követelő terrortámadás. Akkor is azt mondták, növelni fogják a biztonsági intézkedéseket, mindent megtesznek azért, hogy ez ne ismétlődjön meg. Mégis megtörtént. Külügyi államtitkárként néhány konkrét eset kapcsán tapasztalhattam, a francia titkosszolgálat az egyik legjobb Európában. De ők sem tudták megelőzni a pénteki, 13-ai párizsi támadássorozatot.

A feladat ugyanis rendkívül nehéz, bizonyos tekintetben szinte lehetetlen. Ha egy fiatalember az iszlám radikálisok által fanatizálva úgy dönt, hogy élete feláldozásával elveszi más ártatlan emberek életét, nehéz őt megállítani a hagyományos biztonsági eszközökkel. Ezért kell szembesülni és kimondani a tényt: nagy a baj. Természetesen tenni lehet és kell minden kritikus helyzetben, így most is.

Nekünk, békeszerető embereknek elsősorban el kell fogadnunk a tényt, hogy a mindennapi életben további korlátozásoknak és ellenőrzéseknek kell jönniük ahhoz, hogy megvédjük az emberéleteket a fanatizált terroristáktól. Támogatni kell minden olyan nemzetközi összefogást is, amely katonai beavatkozással újra lakhatóvá teszi Szíriát és a Közel-Kelet további, háborúval sújtott országait. Harmadszor azzal is szembesülni kell ismételten, hogy épp a Közel-Keletről áramló bevándorló tömeg gyöngíti Európa biztonságát.

Ezekben a tragikus pillanatokban már-már szánalmasnak tűnik a nyíltan vagy leplezve bevándorláspárti politikusok vagy közéleti személyek kétségbeesett próbálkozása igazolni, hogy a jelek szerint nem bevándorlók, hanem a régóta Franciaországban élők, sőt ott született támadók követték el a gyilkosságokat. Hiszen ha a közismert Allah Akbar (az Egri csillagokból is megtanulhattuk a jelentését) felkiáltással mészárol le valaki embereket, ez minden kétséget kizáróan a migrációnak egy negatív és tragikus következménye. Tulajdonképpen mindegy, most érkezett-e Szíriából hamis útlevéllel, vagy korábbi idevándoroltak második vagy harmadik generációs leszármazottjaként utasítja el civilizációnkat, és ezért ártatlan embereket is képes ölni. Az ellenőrizetlen tömeges bevándorlás komoly veszélyeket rejt magában. Ezért is van létjogosultsága petíciónknak.

Az MKP ezen tragikus napokban támogatja a szlovák kormány minden olyan intézkedését, amely a szlovákiai polgárok biztonságát szolgálja. Nem tartjuk azonban hitelesnek a Smer-kormány mai bevándorlásellenes kijelentéseit, hiszen nekik köszönhetően vannak Bősön migránsok (szerencsére egyelőre problémamentesen).

S nem növeli a szlovák biztonságpolitika hitelét az sem, hogy a mai napig felderítetlenek olyan gyilkosságok, mint Daniel Tupý vagy Ernest Valko esete, vagy vegyük a gorillaügy szőnyeg alá söprését. Számunkra, magyarok számára pedig örök mementó marad az ártatlan Malina Hedvig meghurcolása. Ezek az ügyek nem azt igazolják, hogy a jelenlegi kormány az igazságügy és a bűnüldözés terén a helyzet magaslatán áll.

Az, hogy ma Szlovákiában kevésbé kockázatos élni, mint Franciaországban, inkább a szerencsének, az ország földrajzi méretének és elhelyezkedésének köszönhető, mintsem a kormánynak.

A kihívás nagy, valós biztonságpolitikai intézkedésekre van szükség a jövő március 5-e után létrejövő kormánytól.

Berényi József, mkp.sk, Felvidék.ma
A szerző az MKP elnöke
Fotó: Oriskó Norbert {iarelatednews articleid=”57417″}