57701

Szurkolói beszélgetőest lesz a DAC többségi tulajdonosával, Világi Oszkárral és Németh Krisztián, sportigazgatóval december 1-jén (kedden) a DAC-stadion éttermében. A kötetlen beszélgetésre 18 órakor kerül sor, az ígéretek szerint online tudósítás is lesz, illetve interneten keresztül is lehet majd kérdéseket intézni a vendégekhez. Az élő szöveges közvetítés a klub hivatalos Facebook-oldalán keresztül lesz majd elérhető, ide lehet a kérdéseket is megírni, amit a helyszínen felolvasnak. Ugyanakkor élőkép-közvetítést is biztosítanak, amit a csapat hivatalos YouTube csatornáján lehet nézni.

Fontos, hogy kérdéseket feltenni csak annak lesz jogosultsága, aki regisztrálva van a Facebookon, illetve kedveli (értsd: tetszikeli/likeolja) az FC DAC 1904 hivatalos oldalát. Itt kell engedélyezni a FC DAC chat alkalmazást a beállítások közt.

A kérdéseket csak a találkozó ideje alatt lehet megírni, egy felhasználó maximum 3 kérdést tehet fel. A beérkezett kérdések sorban, egymás után kerülnek megválaszolásra.

A DAC-hoz kötődik, hogy a csapat hivatalos szurkolócsoportja, a Yellow Blue Supporters p.t. karácsonyi jótékonysági gyűjtést hirdetett meg a dunaszerdahelyi kórház gyerekosztálya részére.

„Mi, DAC szurkolók egy család vagyunk. Családi környezetben az ünnep átélése felülmúlhatatlan érzés. Azokra is gondoljunk, akik ilyenkor sem érezhetik át ezt. A jótékonysági gyűjtés célja enyhíteni ennek hiányát.

A pénzbeli felajánlásokat – legyen az akár jelképes is – a Turul bárban, valamint a december 5-ei DAC – Aranyosmarót mérkőzésen várjuk, a gyűjtés logójával ellátott, leragasztott dobozokban. Esetleges további helyszínek esetén külön értesítjük tisztelt szurkolótársainkat.
A pénzbeli felajánlások határideje december 20-a.

Továbbá várjuk tárgyi adományok (pl. DAC relikviák) felajánlását december 5-ig, melyeket a Szívünk sárga-kék Facebook-csoportban licitálásra bocsájtunk. A teljes befolyt összeg a pénzbeli adományt bővíti.

Ahogy együtt szurkolunk a lelátón, úgy fogjunk össze egy nemes ügy érdekében! Minden felajánlást előre köszönünk a gyerekek nevében.

Hajrá DAC! – áll az YBS Fanklub és a Szívünk sárga-kék csapata közleményében.

Felvidék.ma
Kép, forrás: fcdac.sk{iarelatednews articleid=”57584,57439,57378,57247,57165,57140,56956″}
YBS karácsonyi gyűjtés