57739x

A negyedik elődöntőben, november 27-én szintén 12 tehetséges táncos-, énekes- és zenészpalánta mutatta be tudását és hozott örökségét, köztük sikeresen szerepelt, de nem jutott tovább a zselízi Apró Kincső.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl. Felvidékről 12 produkciót látott a szakmai zsűri a területi előválogatók során. Egyedüliként a zselízi Apró Kincső Néptáncegyüttes jutott az élő közvetítéses elődöntőbe. Az egyes elődöntőkből négy produkció a pontszámok alapján juthat tovább, míg a zsűri további két kis pávát is a középdöntőkbe küldhet.

A pontszámok alapján a táncegyüttesek kategóriájából a Pulutyka csoport, a zenészek kategóriájából a drávasztárai Biseri Drave Tamburazenekar, a táncos szólisták közül Antal Adorján, az énekesek kategóriájában a Haraszti Ikrek jutottak tovább.
A zsűri a középdöntőkbe Hajdu-Németh László prímást és Balogh Dominikát küldte tovább.

A felvidékieknek ezúttal nem sikerült, de szépen szerepeltek
A felvidéki Nyitrai-kerület büszkeségei, az Apró Kincső Néptáncegyüttes bodrogközi táncokkal nem jutottak tovább.
A fellépés előtt elmondták, hogy Zselíz nagyon jó város, egyrészről, mert van a Kincső táncegyüttes, másrészről mert az ország más részeivel ellentétben, megtűrik, ha magyarul beszélnek. A koreográfiájuk pedig az életből merített ihletet: a lányok piszkálják a fiúkat, azaz, ha nem néznek oda, oldalba bökik őket.

“Miután kiderült, hogy Felvidékről egyedüliként jutottunk tovább, a feladat súlya és fontossága hatalmas nyomásként nehezedik ránk, vezetőkre. A szülők mindenben támogatnak. A gyerekek miatt, a szülők miatt vágtunk bele. Meg persze kellett egy olyan lelkes oktató, akit emberileg, szakmailag táncosaink elfogadnak, akinek a szavára éjjel-nappal „haptákba” vágják magukat a gyermekek, ő Ifj. Juhász Sándor” – nyilatkozta a fellépés előtt a Felvidék.ma-nak Juhász Eszter a csoport vezetője.

A Kincső Bronz Páva címet kapott
“A zselízi Apró Kincső néptáncegyüttes a zsűri döntése alapján a BRONZ PÁVA cím jogos birtokásává vált” – írta Juhász Eszter.
Majd köszönetet mondott a táncosoknak, táncoktatójuknak Juhász Sándornak, a támogató szülőknek, a Kincső összes tagjának.
“Mindenkinek köszönjük, akik testben-lélekben velünk voltak és együtt megélhettük azt a csodát, ami az élő adásba bejutott produkció résztvevőinek megadatott. Csodálatos az elért 59 pont! Rengeteg munka, izzadság van mögötte, sőt rossz jegyek a suliban…de! a 48-ba Felvidékről csak Mi kerültünk be, és becsülettel helytálltunk” – nyilatkozta.
Az Apró Kincső Táncegyüttes tagjai elmesélték, hogyan kicsit szomorúan élték meg az eredményhirdetést, és annak ellenére, hogy a bírák nem őket juttatták a középdöntőben, örülnek, hogy részt vehettek a Fölszállott a pávában. Az utolsó interjút ITT tekinthetik meg.

A negyedik elődöntő szereplői
A táncegyüttesek kategóriáját a Fölszállott a páva negyedik elődöntőjében a Nógrád megyei Szécsényből érkezett Iglice Táncegyüttes nyitotta meg őrhalmi és ipolyvarbói táncokkal. A csoport a zsűritől összesen 56 pontot kapott.
A kategóriában másodikként lépett fel a felvidéki Zselíz büszkesége, az Apró Kincső Táncegyüttes. Bodrogközi táncokkal készültek az elődöntőre, a koreográfiát a lányok piszkálódás ihlette. Felkészítő tanáruk, ifjabb Juhász Sándor munkáját Szabó Szilárd és Németh Ildikó is segítette.
A zsűri nagyon pozitívan értékelte a fellépésüket. Kocsis Enikő elmondta, hogy a tánc és a játék sokszor egy helyen történt, így volt ez a csoport előadásában is. A bodrogközi emberek szerint nincs olyan tanya és falu, ahol ne tudnának táncolni, s ezt az Apró Kincső is bizonyította. A lányok gyönyörűen voltak felöltöztetve, de szerinte a fiúk kötényéről hiányoztak a gyönyörű bodrogközi hímzések. Egyértelmű: a lányok feladata ezt pótolni! Beretz István egy igazi vulkánhoz hasonlította Zselízt, és csodálatosnak tartotta a csoport energiáját és lendületét. Az Apró Kincső Táncegyüttes a zsűritől összesen 59 pontot kapott.
A Fölszállott a páva negyedik elődöntőjét a székesfehérvári Alba Regia AMI Pulutyka csoportja zárta „Rábaközi apróságok” című koreográfiájával. Tímár Böske elmondta, hogy a Pulutyka volt az a csoport, ahol mindenki kicsi gyerek volt, mégis a felfokozott energiát végig tudták tartani az első perctől az utolsóig, ami nagyon is jellemző a rábaközi táncokra. Újabb maximális, azaz 60 pont született, ezzel a Pulutyka jutott tovább a középdöntőkbe!

A zenészek kategóriáját a hegedűn játszó Hajdu-Németh László nyitotta meg, aki bár Amerikában született, most Budapesten él. Széki férfitánc dallamokkal lépett színpadra. Az ifjú zenész produkciójára a zsűri összesen 58 pontot adott.
Hangszeres szólistával folytatódott a negyedik elődöntő. Vasvári Magor Gödről érkezett, s igazán különleges repertoárral készült: gyimesi keservest, lassú magyarost és csoszogtatóst adott elő népi furulyán. A felkészülésben tanára, Dóra Áron munkáját a Fölszállott a páva részéről Agócs Gergely segítette. Magor a zsűritől összesen 58 pontot kapott, ezzel holtverseny alakult ki a hangszeres szólisták kategóriájában.
A zenészek kategóriájának harmadik produkciója a drávasztárai Biseri Drave Tamburazenekar volt, drávamenti horvát dalokkal készült az elődöntőre. Újabb 60 pontos produkció született, s ezzel a Biseri Drave továbbjutott a középdöntőkbe!

A táncos szólisták közül elsőként a szekszárdi Bajusz Panna és Sándor Benjamin párosa lépett színpadra, kalocsai táncokkal készültek a negyedik elődöntőre. Beretz István szerint szekszárdiak nélkül már nincs elődöntő, de ez nem is baj, hisz gyönyörű a táncuk. A páros összesen 56 pontot kapott.
A táncos szólisták közül másodikként Balogh Dominik lépett színpadra. Még csak kilenc esztendős, de már nagyratörő álmai vannak: híres táncos és nagy focista is szeretne lenni. Az ifjú táncos összesen 59 pontot kapott, ezzel átvette a vezetést a szóló táncosok kategóriájában!
Antal Adorján, a tíz éves csíkmadarasi táncos szentbenedeki szegényessel és pontozóval lépett a Fölszállott a páva színpadára. Újabb maximális, azaz 60 pontos produkció született, ezzel Antal Adorján jutott tovább a decemberi elődöntőkbe!

Az énekesek kategóriájában elsőként a Szabó Legények, azaz Bence és Domonkos lépett színpadra őrségi népdalokkal. A fiúk a zsűritől összesen 58 pontot kaptak.
Az énekes szólisták kategóriájával folytatódott a negyedik elődöntő. A Haraszti Ikrek, azaz Julcsi és Marcsi lépett színpadra rimóci népdalokkal, akik Bátonyterenyéről, pontosabban Maconkáról érkeztek. Megszületett a negyedik elődöntő első 60 pontos produkciója! Ezzel Julcsi és Marcsi átvették a vezetést az énekes szólisták kategóriájában.
Az énekes szólisták kategóriáját a Pusztina Énekegyüttes zárta, akik pusztinai szerelmes dalokat hoztak el az elődöntőbe. A zsűritől összesen 57 pontot kaptak, ezzel az énekes szólisták kategóriájában is kialakult a sorrend: a Haraszti Ikrek jutottak tovább a középdöntőkbe.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”56758,56489,56418,51034,57682″}
Forrás: mediaklikk.hu