57561

Zsúfolásig megtelt a somorjai Városi Művelődési Központ színházterme november 18-án, szerdán este. Az érdeklődés nemcsak a darabnak szólt, amelyet az „A miniszter félrelép” című filmből már ismerhettek az érdeklődők, de a szereposztás is kitűnő szórakozást ígért.

A filmben a Kern András, Koltai Róbert páros komédiázott, és vitte el a hátán a filmet, de a színdarabban Harsányi Gábor, Straub Dezső, Nyertes Zsuzsa trió se ígért kevesebbet. És ezt többé, kevésbé be is váltotta.

Ray Cooney kitűnő komédiája a helyzetkomikumra épül, amit a végsőkig ki is aknáz, nem hagyva ki egyetlen alkalmat se, hogy megnevettesse a nagyérdeműt.
Hálás feladat ez a színésznek, hogy a szerző percenként helyezett el a darabban egy poént, ami biztosan ül, és ők erre még rá is játszottak, ami sokszor bizony már az ízléstelenség határát súrolta.

A két főszereplő a darab jórészében alsógatyában ingázik a két szomszédos szoba, a megcsalt/megcsaló feleség és a szerető között, ami önmagában humorforrás, és nagyon észnél kell lenni, hogy az egész ne csússzon át alpári, altesti poénkodásba. És bizony, a rendező, színészek pontosan itt tévesztették el időnként a mértéket egy-egy kínálkozó ziccer kedvéért.

A közönség reakcióiból ítélve, ez azonban csak engem zavart, mert hát ők két óra önfeledt nevetésre fizettek be. Hogy erre az időre is megszabaduljanak a gondjaiktól. Amit maradéktalanul meg is kaptak.

És hát, végülis ez a fontos. Minden más csak okoskodás.

Nem?

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma