57455

Robert Fico kormányfő szerint a lehető legrosszabb forgatókönyv látszik megvalósulni a migránsválsághoz kapcsolódó kockázatokat illetően. A miniszterelnök a Markíza televízió rendkívüli vitaműsorában a párizsi terrortámadásra utalt e kijelentésével, mert – szavai szerint – a nyolc támadó közül legalább kettőről kiderült, hogy a balkáni útvonalon keresztül érkeztek Európába.

Mindez szerinte megerősíti, hogy a migrációs hullámnak igenis óriási biztonsági kockázatai vannak.Hozzátette: kevés szó esik arról, hogy a francia titkosszolgálat valamennyi európai állam segítségét kérte a további elkövetők azonosítása érdekében, ujjlenyomatok alapján. “Ez azt jelenti, hogy ezeket az embereket nem Franciaországban regisztrálták és nagy a valószínűsége, hogy lesznek még további migránsok is”. Megerősítette: a belügyminisztérium és a szlovák titkosszolgálat is segíthet az azonosításban.

Fico Németország felelősségére is emlékeztetett: szerinte körülbelül 350 ezer ember van ott, akikről nem tudni semmit. Azt is hozzátette: a német szolgálatok szerint legalább 100 esetben tudnak arról, hogy a migránstáborokban toborzás folyt az Iszlám Állam számára.

A miniszterelnök elmondása szerint november 13-tól hatékonyabb megfigyelés alá kerültek a Szlovákiában élő muszlimok, de a jobboldali szélsőségesek is. “Komoly megelőző intézkedéseket foganatosítunk” – jelentette ki Fico, leszögezve: “A migránsok jogaival szemben az első helyen Szlovákia polgárai és az ország a biztonsága áll”.

tasr nyomán szd, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57330,57262,57250,57241,57232,57124,57102,57065″}