57665

Horváth Csaba nemrégen tért vissza lengyelországi légiósodásából Somorjára, ahol rögtön csapata vezéregyénisége lett. A 34 éves játékos mostantól új szerepkört is betölthet klubjában, hiszen a pályán nyújtható kiváló játéka mellett ő fogja betölteni az ifjúsági menedzseri posztot is.

“Örülök az új pozíciónak, nagy kihívás ez számomra. Remélem, a kollégákkal közösen minőségi játékosokat fogunk kinevelni.” – nyilatkozta Horváth Csaba a klub honlapjának.

További hír Somorjáról, hogy az őszi szezon után az STK elköszönt Jozef Kontír vezetőedzőtől, aki a pozsonyi Slovan második csapatától érkezett Somorjára. „Kontír Jozefnek köszönjük a minőségi munkát, melyet a klubunknál végzett. A további edzői pályafutásához pedig sok sikert kívánunk. A Pomléban mindig szeretettel fogunk gondolni rá” – áll a klub honlapján. 

A hírek szerint a klub szorosabbra szeretné vonni kapcsolatát a brazil Fluminense együttessel, melynek keretén belül Brazíliából érkezhet szakember a kispadra. Kilétére valószínűleg december folyamán derül fény, munkáját az új évtől kezdheti meg.

Felvidék.ma
Fotó Őry Tibor{iarelatednews articleid=”57556,57389,57323,57198,55895,55775,55607″}