57533

Anton Straka – Szabó Lőrinc címmel szerveztek konferenciát és kísérő kiállítást november 13-án budapesti Cseh Centrumban. A szakmai találkozón többek között Ondrejcsák Eszter, Simon Attila és Száz Pál felvidéki szakemberek is előadtak.

Anton Straka Kassán született, szlovák állampolgárként magyarul folytatta tanulmányait. Későbbiekben csehszlovák kulturális attaséként tíz évig dolgozott Budapesten. A délelőtt folyamán szakmai előadások hangzottak el, mely többek között Anton Straka és Szabó Lőrinc kapcsolatát taglalta, emellett Straka József Attilához fűződő barátságáról is hallhattak az egybegyűltek. Simon Attila történész előadásában felvázolta, miben hatott a cseh értelmiség a két világháború közti szlovenszkói magyarokra. Száz Pál irodalmár a kárpátaljai zsidóság reprezentációját kutatta Ivan Olbracht Átokvölgy című művében. Ondrejcsák Eszter az Új magyar líra antológiát mutatta be.

Az előadásokat követően nyitották meg az Anton Straka – Szabó Lőrincz című kiállítást. A tárlatot Juraj Chmiel, Csehország budapesti nagykövete nyitotta meg. Az eseményen jelen volt Martin Palán filmszínész, Anton Straka dédunokája, illetve Gáborjáni Szabó Réka, Szabó Lőrinc unokája.

Mint Ondrejcsák Eszter irodalomtörténész a Felvidék.ma-nak kifejtette: a tárlat két világháború között Budapesten tíz évig tevékenykedő csehszlovák kulturális attasé és Szabó Lőrinc magyar költő szoros barátságának bemutatása céljából került megrendezésre. Hozzátette, doktori tanulmányai során kezdte el kutatni Szabó Lőrinc csehszlovákiai utazásait, így vezetett el Anton Strakához, aki a körutazás támogatója volt. Szabó Lőrinc Strakának köszönhetően ismerkedett meg a cseh és a szlovák költészettel. Nem sokkal ezután kezdte el cseh költők verseinek a magyar fordítását. Straka jóvoltából két csehszlovákiai körutazáson vehetett részt Szabó Lőrinc, mindez a magyar a cseh és a szlovák költészet megismerését és közeledését célozta meg – hangzott el a kiállításmegnyitón.

A Straka-hagyaték részét képezi a kiállításon fellelhető fekete notesz, mely tartalmazza a vendégek listáját dátummal ellátva, a magyar kávéházak neveit, a magyar folyóiratok szerkesztőségének, például a Szép Szónak az utazását, illetve Komlós 1937-es útjának dokumentációját is Prágába.

A rendezvény a Cseh Centrum, a Szlovák Intézet, a Zuglói Szlovákok Önkormányzata, a Bohemia Baráti Kör, a Szabó Lőrinc Alapítvány, valamint a Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelye közös szervezésében valósult meg.

Felvidék.ma
Fotó: Ondrejcsák Eszter
A kiállításmegnyitójaA tárlat egy részeKiállítás Anton Straka és Szabó Lőrinc kapcsolatáról szólt