57263

Az MKP október elején indított aláírásgyűjtést a kötelező betelepítési kvóta ellen és a népszavazások kötelező érvényű figyelembevételéért. A jó példa úgy tűnik ragadós, hiszen a Fidesz sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ők is hasonló kezdeményezésbe vágnak. Ez is igazolja, hogy Szlovákiában és Magyarországon is hasonlóképpen gondolkoznak a kialakult válságról.

A magyarországi fejleményekről az MKP sajtóközleményben tájékoztatta portálunkat:

A Magyar Közösség Pártja örömmel fogadta a hírt, hogy a Fidesz is hasonló aláírásgyűjtést indított, mint amilyet az az MKP kezdeményezett ez év október 1-jén.

Ez a tény is igazolja, hogy a kvótarendszer elutasítása továbbra is aktuális téma, és ezzel kezdeményezésünk helyessége is beigazolódik. A polgárok igénylik, hogy állást foglalhassanak ebben az ügyben.

Az MKP petíciója a migránsok befogadását szabályozó kvóták ellen és a helyi népszavazások eredményének kötelező érvényűvé tétele érdekében nagy visszhangra talált. Az ezidáig kitöltött aláírási ívek száma bizonyítja, hogy az emberek számára nem közömbös ez a téma, és szívesen fejezik ki véleményüket a petíció aláírásával. Örülünk, hogy a Fidesz kezdeményezésével már a magyarországiak is kapcsolódhatnak a migránskvóták elleni aláírásgyűjtéshez – áll Berényi József által jegyzett közleményben.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57040,56548,56746,56538,56533,56494″}