57327

Amerikai garázscégen keresztül csapolja az államot a vajkai kompot üzemeltető Ponton City – állítja az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek tömörülés. Kiderítették ugyanis, hogy a cég 50 százalékos tulajdonosa az a Business Investments, amelynek a címe megegyezik az emissziós kvóták eladásából több tízmillió millió eurós hasznot húzó, elhíresült Interblue Groupéval. Igor Matovič pártelnök úgy fogalmazott: tolvajokról van szó, akik ily módon mindannyiunkat meglopnak.

A Smerhez kötődő újabb botrányra igyekezett rávilágítani Igor Matovič, amikor hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: a vajkai kompon keresztül lopják az államot a kormánypárthoz közeli cégek. A lepel lerántásával azonban a parlamenti képviselő megkésett, hiszen ahogyan arról a Felvidék.ma már júliusban beszámolt, megelőzte őt Somogyi Szilárd. A volt SaS-képviselő, a Mi Magunk mozgalom elindítója akkor elmondta, hogy a július elejétől Keszölcés és Vajka között közlekedő új kompot már magáncég hozta és üzemelteti. Az állam egy pozsonyi cégnek 15 évre kiadta a járat lebonyolítását, s ezért napi 4 500 eurót fizet. Somogyi hozzájutott a Vízgazdálkodási Építő Vállalat és a magáncég közötti szerződéshez is. „Elcsodálkozhatunk, milyen feltételekkel is szállítják a lakosságot az egyik oldalról a másikra. Egy Vajka és Keszölcés közötti forduló ára 206 euró, s naponta 19 kompjárat indul. Amikor pedig pihen a komp, óránként 122 euró készenléti díj üti a működtető markát. A szerződést 15 évre kötötték, így a végösszeg 25 millió euró lesz.” Somogyi rámutatott, hogy ez „olyan pénzszivattyú, amilyenből valószínűleg több működik az országban”. Megjegyezte, hogy a komp eredetileg arra szolgált, hogy a bősi erőmű építése miatt a vízzel körülzárt három falu (Vajka, Doborgaz és Bodak) lakóit ingyen a szárazföldre juttassa. Most pedig azt a célt is szolgálja, hogy valaki jól megtömhesse belőle a zsebét. Hozzátette, ebből a pénzből már hidat is lehetne építeni.

Az ügy legújabb felgöngyölítője Veronika Remišová blogger, aki kutakodásának eredményeit Matovič oldalán ismertette. Közölte, hogy a környezetvédelmi minisztérium továbbra is kapcsolatban áll az Interblue-botrányból ismert, Washington államban bejegyzett garázscéggel, s ezen keresztül csapolja az államot a vajkai kompot üzemeltető Ponton City. Ennek a Business Investments mellett a másik 50 százalékos tulajdonrésze kassai cégek kezében van, s a szálak a Smerhez vezetnek. Jozef Blaško nevét említette, akinek édesapja korábban 32 millió koronával támogatta a Smert. Remišová szerint azontúl, hogy offshore hátterű céggel üzletel az állami Vízgazdálkodási Építő Vállalat, a komp üzemeltetése is többszörösen túldrágított. Ő úgy számolta, hogy a szerződésben lefektetett 15 év alatt több mint 45 millió euróba kerül az államnak.

Igor Matovičmindennek margójára kijelentette: “Tolvajokról van szó, akik mindannyiunkat meglopnak”. Ígéretet tett, hogy ha ennek ellenkezőjéről is előhúz Robert Fico egy papirost, mint tette azt a belize-i számlákat cáfolandó, akkor az Egyszerű Emberek az egész országot hajlandók körbejárni, hogy az emberek tudtára adják, milyen módszerekkel veszik ki a pénzt a zsebükből.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55982,55964,55912,55144,54725″}